GYÖNGYÖSI MÁRTON

Full text search

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! Azt, hogy ki mennyire viszonyul pragmatikusan az ilyen kérdésekhez, azt gondolom, én tudnám önnek elmagyarázni, hiszen mi már akkor is ezt képviseltük, amikor önök még teli szájból, ellenzékből szidták Oroszországot. Mi is azt mondtuk, hogy előnyös gazdasági, kereskedelmi, energetikai szerződéseket kellene Oroszországgal kötni, ez a kérdés azonban egészen más lapra tartozik.
Semmi nem indokolja azt, hogy miközben win-win alapon tárgyalunk Oroszországgal gazdasági, kereskedelmi kérdésről, önök a történelmet meghamisítsák és egy ilyen emlékművet állítsanak, ez ugyanis nem kizárólag az orosz hadifoglyoknak, az első világháborúban elesett, a cári Oroszország idején elesett katonáknak állít emlékművet, hanem a Vörös Hadseregnek is, és ezt ön is tudja, államtitkár úr, ne ingassa a fejét.
Másrészt miközben önök Nyugat felé mutogatnak, és most hétvégén Orbán Viktor ugyanezt megtette, hogy a Nyugat nem ismeri a kommunizmusnak a bűneit, ez önökön is múlik, ne mutogassanak Nyugatra, hanem először a saját házuk táján söprögessenek! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az ügynökakták háromszor négy év alatt, az önök kormányai alatt is mind a mai napig titkosak, önök semmit nem tettek annak érdekében, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek. (Taps az ellenzéki oldalról.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť