CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Csak annyiban szeretnék mindenképpen reagálni, hogy a kormány felfogása szerint a kormány feladata az építésügy területén is az, hogy szabályokat alkosson, azzal a feltételezéssel, hogy azok, akikre ezek a szabályok vonatkoznak, nem az állam kijátszásában érdekeltek, hanem abban, hogy valóban érvényesüljenek, és előre tudjanak jutni.
A konzultáció kérdése felmerült. A kormány javaslatát megelőzően az építésügyi államtitkárságon a kollégáim értelemszerűen konzultáltak több szervezettel is, többek között a Magyar Mérnöki és a Magyar Építész Kamarával. Jelentős számban zajlanak ilyen típusú konzultációk, az elmúlt években ennek számtalan tanújelét is adtuk. Ezek a konzultációk minden alkalommal nyíltak, minden alkalommal komoly szakmai vitákat követően alakulnak ki ezek az érvek, amiket felsorakoztatunk. Azt gondoljuk, hogy azok a számok, amelyek az építésügyben az elmúlt évben pozitív tendenciát mutattak, nemcsak a családoknak segítenek, remélhetőleg minél több családnak az új otthon teremtésében vagy az otthon bővítésében, hanem valóban ennek egyéb hatásai is lesznek a foglalkoztatásban, az ország gazdasági teljesítményében. Ehhez kérem az országgyűlési képviselők támogatását, és a javaslatokat, amelyeket ha eljuttatnak hozzánk, valóban ígérni merem a kormány nevében, érdemben fogjuk megválaszolni.
Elnök úr, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť