DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Nem figyelt akkor a kérdésemre, de én is fölkészültem. 2010-11-ről, még ’12-ről is beszélt ön, 2013-tól lehet venni egyébként ilyen letelepedési kötvényeket. Lehet, hogy 2011-12-ben jó üzlet lett volna, 2013-tól ez egyébként nem, sőt önök a kormányinfón is elmondták azt többször, hogy már tavaly nyár óta nincs is erre szükség.
Azért nézzük, hogy mi történt azóta! Tehát azért vannak cégek, offshore cégek, akiknek nem tudjuk, hogy ki áll a hátterében. Egy dologban lehetünk biztosak, hogy nem Magyarországon adóznak, de azoknak a rejtett tulajdonosai piszok jól élnek belőle, degeszre keresik magukat. Azok az emberek is jól járnak, tudja, azok az idegenek, akiket önök beengednek az országba, és föl-alá flangálhatnak a magyar határtól egészen Bretagne-ig, ők is jól járnak vele.
Akik rosszul járnak vele, azok valójában azok a magyarok, akik egy év múlva elkezdik visszafizetni ezt a kölcsönt, méghozzá kamatostul, pedig semmit nem profitáltak ebből. Megint nem fog jutni arra, ami fontos, mert az önök üzletét kell kifizetni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť