POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésében számtalan kérdést érintett a közfoglalkoztatáson túl, különösen a szegénység alakulását érintő számadatokat. Ez a két perc nyilván nem alkalmas arra, hogy ebben érdemben vitatkozhassunk, hiszen a statisztikai adatok nem támasztják alá, amit ön mond, és 2013 óta a szegénységben, a mélyszegénységben és a gyermekszegénységben élők száma csökkent a KSH, illetve az EU-normák szerint végzett kutatások alapján is, de erre most nagy részletességgel nyilván nem térhetek ki.
A minimálbér és a közfoglalkoztatási bér közötti különbség: azt gondolom, ön is nagyon jól tudja, és mindannyian nagyon jól tudjuk ebben a Házban, hogy a közfoglalkoztatást mind szerkezetében, mind pedig egyedileg, tehát egy-egy munkavállalóra nézve is egy átmeneti foglalkoztatási formának kell tekintenünk. Éppen ezért a közfoglalkoztatásban kapott bér és a minimálbér összekötése vagy egy szintre hozása pontosan arra ösztönözné a közfoglalkoztatottat, hogy ebben a foglalkoztatásban maradjon. Amit ön a közfoglalkoztatási bérről állít, nos, ön is tudja, hogy valótlan, hiszen a közfoglalkoztatottak jelentős része érvényesíteni tudja a kedvezményeket a gyermekei után, így lényegesen magasabb az a közfoglalkoztatotti bér, amit a családja megkap, és ez jóval több, mint az, amit annak idején segélyként kaphatott önöktől.
A költségvetési szervekkel kapcsolatos kérdése teljes mértékben vagy rosszindulatot, vagy tájékozatlanságot tartalmaz, hiszen ön is nagyon jól tudja, hogy az önkormányzatoknál, az önkormányzati szociális szövetkezeteknél, a mintaprogramokban foglalkoztatottak is az államháztartásnál, a közérdekben foglalkoztatottaknál vannak nyilvántartva, így nyilvánvaló, hogy az ő létszámuk magas. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť