SOLTÉSZ MIKLÓS

Full text search

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor miniszterelnök tegnap benyújtotta az Alaptörvény módosítását az Országgyűlésnek. Ebből két fontos üzenetet szeretnék kiemelni. Az egyik: Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége. A másik: Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Világos és pontos megfogalmazás. Mindezen módosítás valóban nem következik jogi szempontból a népszavazás eredményéből, de egyenesen következik abból az egységes akaratból, amit pártállástól függetlenül 3 millió 360 ezer ember nem szavazata üzent. Világos akarat, nem fogadjuk el Brüsszel kötelező betelepítési kvótáit.
Ezzel a pártoktól független összefogással megy szembe a baloldal, akik egyébként, úgy látom, nem szeretnek bejárni a parlamentbe. Hiszen tegnap Gyurcsány Ferenc és gazdasági társulása bejelentette, hogy ezen előterjesztés miatt nem vesznek részt az Országgyűlés munkájában. Túl nagy kár, azt hiszem, nem éri az Országgyűlést, egyébként eddig sem jártak be. A szocialisták döntése azonban egyértelműen szembemegy választóik akaratával. Ismét kiderült, újabb nemzeti ügyben sem tudnak felemelkedni saját, kicsinyes pártpolitikai érdekükön. Döntéseik szembemennek a magyar nemzet érdekével. Így tettek kormányon 2004. december 5-én, és így tettek ellenzékben 2016-ban, most, ezekben a napokban.
Tizenkét évvel ezelőtt megtagadták a magyar nemzet részeitől a kettős állampolgárságot, ellenük kampányoltak. Tavaly, 2015-ben mindent megtettek Brüsszelben, hogy a határaink jogos védelmében megtett lépéseket megfúrják, tönkretegyék az országot. Most a népszavazásra is nemet mondtak, mármint nem jöttek el szavazni, ellene buzdítottak, a tömeges bevándorlás mellé álltak.
Így ki kell mondani, hogy a magyar embereket, miközben nem fogadják be, nem akarják segíteni, nem akarták támogatni annak idején, az idegeneket, teljesen más kultúrából érkezőket pedig igen. Nem csoda egyébként a tetteik sorozata, hiszen ahogy elárulták saját lapjukat, a Népszabadságot, adósságot halmoztak föl, majd azt követően eladták, ugyanúgy most elárulják és becsapják saját szavazóikat a szocialisták, és egyben elárulják a magyar nemzetet is.
Szerencsére nélkülük is lehet kormányozni, nélkülük is lehet jogszabályokat alkotni. Egyrészt a szolidaritás tekintetében kell kormányozni és megtenni olyan lépéseket, amelyek szükségesek a határ mentén, és szükségesek a keresztények érdekében, a keresztények védelmében mind Közel-Keleten, mind más földrészeken is. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy a határ mentén, karitatív szervezeteken keresztül segíti mindazokat, akik rászorulnak. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy a Közel-Keleten iskolákat és kórházakat állítunk fel, amelyek többnyire közel-keleti keresztények életét szolgálják, és ezért is döntött a kormány úgy, hogy diplomáciai területen is erősíti a keresztényellenességgel szembeni politikát.
Az ország védelmében pedig egyértelmű, amit teszünk. Hiszen egyrészt a határ mentén, alaptörvénymódosításba beletettük, az állam minden szervének kötelessége a védelem, a másik pedig: idegen népességet nem fogunk beengedni ebbe az országba, tömeges bevándorlást nem engedünk. És bármit is mondanak a szocialisták, bármit is nyilatkozik pártelnökük, illetve frakcióvezetőjük, hogy Brüsszel mindezt nem akarja, mindez hazugság és rágalom. Mert az a helyzet, hogy Brüsszel továbbra is tömeges bevándorlást akar, és erre mondott 3 millió 360 ezer ember nemet.
Mi, kereszténydemokraták, teljesen természetes, hogy kiállunk ezen emberek akarata mellett, teljesen természetes, hogy kiállunk az ország védelme mellett, teljesen természetes, hogy kiállunk a szolidaritás mellett. De az is teljesen természetes, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt az Alaptörvény módosítását támogatni fogja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť