SZÁVAY ISTVÁN,

Full text search

SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat javarészt fogalmazáspontosításokat tartalmaz. A számos technikai jellegű módosítás között eldugva találunk azonban lényegi pontokat is, e változtatásoknak ugyanakkor sajnos csak kis hányada szolgálja valójában a módosító csomag nevében kitűzött célt, azaz a dohányzás visszaszorítását. A javaslat igyekszik a korábbiaknál jobban definiálni a csökkentett kockázatú dohánytermékeket és előre felkészülni a közeljövőben várható piaci bevezetésükre.
A most tárgyalandó törvényeken legutóbb tavaly ősszel módosított az Országgyűlés, akkor sokak felháborodását kiváltva. A fogyasztók akkor több száz fős tüntetést is szerveztek a Kossuth térre, képviselőik egyébként most is jelen vannak, és a Jobbik páholyából személyesen is követik a vitát. A mostani változtatások legnagyobb áldozatai ugyanis, államtitkár úr, a fogyasztók, ezzel az előterjesztéssel a kormány újra belerúg az e-cigarettát használókba. Már a tavalyi vitában is elmondtuk, és most sem győzzük hangsúlyozni, hogy ezek a fogyasztók valójában nem dohányosok, nem lehet őket ugyanúgy kezelni és szankcionálni, mint a hagyományos dohányt használókat. Meglátásunk szerint az elektromos cigaretta nem a dohányzásra való rászokást, hanem épp ellenkezőleg, a leszokást segíti, a használat során pedig elhanyagolható egészségügyi kockázata van, ez a kockázat pedig még tovább csökken majd a nikotint nem tartalmazó cigaretták esetében.
Mi is történt az elmúlt egy évben? Akkor hadd adjak ehhez én is egy harmadik olvasatot! A kormány törvénymódosítással bezárásra ítélt országszerte több tucat elektromoscigaretta-szaküzletet, és a kizárólagos árusítás jogát a nemzeti dohányboltoknak engedte át. Még világosabban fogalmazva, államtitkár úr: újraosztott a haverok között egy 5-6 milliárd forintos piacot. Drasztikusan szűkítették az árukészletet, ezzel gyakorlatilag megszüntették az e-cigik egyik legnagyobb vonzerejét, változatosságát, sokszínűségét, ugyanis az ilyen típusú termékeknél jóval nagyobb volt a választék, így mindenki meg tudta találni a neki megfelelő készüléket és a megfelelő ízvilágú utántöltőt egyaránt. Üldözték az e-cigi-használókat a dohányosok közé, ezzel rájuk kényszerítve a passzív dohányzás hatásait, a vágottdohánytermékeket elhagyókat pedig kitették a csábításnak, megnehezítve ezzel a leszokásukat. Olyan ez, mint amikor az alkoholistát a kocsmába küldjük, de előírjuk számára, hogy alkoholt nem ihat. Megszüntették az elektromos cigarettát árusító internetes áruházakat, ezzel is megnehezítve a dohányzásról való leszokást, és különösen nehéz helyzetbe hozva azokat a fogyasztókat, akik nem tudnak eljutni az elektromos cigarettát is árusító dohányboltokba.
A boltbezárásoknak és a kínálatszűkítésnek köszönhetően a felhasználók kénytelenek lettek sok esetben illegális úton beszerezni kedvenc ízvilágú utántöltő-folyadékukat, e-cigi-készüléküket. Amellett, hogy a módosítás következtében nőtt a feketekereskedelem aránya - menjen el Szabolcsba, államtitkár úr, nézelődjön, hogy mennyien éltek akkor és mennyien élnek most a feketekereskedelemből -, a felhasználók is komoly veszélynek lettek kitéve, hiszen az ismeretlen eredetű termékek használata magas egészségügyi kockázattal járhat.
Tisztelt Országgyűlés! Ha valóban javítani szeretnénk az ország népegészségügyi helyzetén, és valóban csökkenteni szeretnénk a dohányzással össze-függésbe hozható haláleseteket, akkor e törvényt épp ellenkező előjellel kellene módosítanunk: úgy, hogy az elektromos cigarettát kivesszük a dohánytermékek közül, és az ezt sújtó szankciókat és többletterheket megszüntetjük.
Az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásáról számos nemzetközi tanulmány is született, és jó pár kutatást folytattak le. Most csak két tanulmányra hívnám fel a figyelmet, amelyek az elmúlt időszakból talán a legjelentősebbek. Az egyik az angol orvosok királyi kollégiumának 200 oldalas munkája, itt tartom a kezemben, államtitkár úr (Felmutatja.), ez egyébként a világ egyik legrangosabb szakmai egészségügyi szervezete. A másik pedig dr. Konstantinos Falsalinos és társai reprezentatív Eurobarometer-elemzése. Az angol orvosok kutatásai bebizonyították, hogy az elektromos cigarettát csak elenyésző mennyiségben használják nemdohányzók, ebből következik, hogy az e-cigi nem segít a rendes dohánytermékekre való rászokásban. A felhasználók jelentős többsége dohányzásról való leszokást segítő eszközként használja, ezt maguk a felhasználók mondták, államtitkár úr. Ezt a tényt alátámasztják azok a statisztikák is, amelyek szerint az e-cigi a legnépszerűbb leszokást segítő eszköz. Az orvosok kimutatták azt is, hogy a hagyományos nikotintapaszok, amelyeket egyébként nagy gyógyszergyártó cégek forgalmaznak, csak más kiegészítő eszközökkel lehetnek sikeresek; ilyen lehet egyébként az elektromos cigi is. Rámutattak arra is, hogy általánosságban 95 százalékkal kevesebb egészségkárosító terméket tartalmaznak a hagyományos vágott dohányt tartalmazó társaikhoz képest. Ez az arány a technológiai fejlődésnek köszönhetően a jövőben várhatóan még tovább csökkenhet. A brit kutatás arra is rámutatott, hogy az egyes államoknak elsődleges fontosságú célja kell hogy legyen az elektromos cigaretta népszerűsítése. Emeljünk ki még egy nagyon fontos tényezőt: minél többen térnek át a rendes dohányosok közül erre az eszközre, annál kevesebbet kell fordítani a dohányosok későbbi egészségügyi ellátására, ezzel pedig több pénz marad az egészségügyben, amit számos más fontos fejlesztésre, például a kórházak felújítására lehetne fordítani. Így, mondjuk, megelőzhető lenne például a győri kórház férges zuhanyzója vagy éppen az orosházi kórházban történt incidens, amikor az urológiai műtőbe rohadó galambtetemek hullottak a mennyezetből.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Eurobarometer kutatása szerint 2014-ben az Európai Unió polgárai közül körülbelül 6,1 millió ember szokott le teljesen a dohányzásról az elektromos cigaretta segítségével, és további 9 millióan voltak azok, akik az eszköznek köszönhetően csökkentették a vágottdohánytermékek fogyasztását. A kutatás arra is kitér, hogy a nemdohányzók közül milyen mértékben próbálták ki az elektromos cigarettát. Ez az arány mindösszesen 1,3 százalék, államtitkár úr. 1,3 százalék! Ez is azt igazolja, hogy elhanyagolható azok száma, akik ezen eszköz segítségével szoknak rá a dohányzásra. Az európai e-cigi-fogyasztók 35,1 százaléka teljesen abbahagyta a nikotinfogyasztást, tehát nikotinmentes utántöltő-folya-dékot használ, 32,2 százalék pedig visszafogta a szervezetébe való nikotinbevitelt.
Ezt már csak azért is fontos most hangsúlyoznom, mert kormánypárti képviselőtársaim és Ónodi-Szűcs államtitkár úr a tavaly őszi vita során éppen ezzel ellentétes érvekkel hozakodtak elő, nem mellesleg úgy, hogy azt tényekkel, kutatásokkal nem tudták alátámasztani, csak mint saját véleményt adták elő, például, hogy szerintük a dohányzásra való rászokás előszobája az e-cigi. Ezen tanulmányok ezt is tételesen cáfolják. De egyébként Csepreghy államtitkár úr is erősen hadilábon áll a vonatkozó szakkifejezésekkel, amikor következetesen elektromos cigaretta helyett egyébként elektronikus cigarettáról beszélt, vagy amikor hevesítést mondott az imént hevítés helyett. E két említett kutatás ismeretében különösen cinikus tehát, hogy az előttünk fekvő javaslat indoklása úgy fogalmaz, hogy csak akkor lesz lehetőség az elektromos cigaretták forgalmazására a normál dohánytermékekhez képest eltérő szabályokat alkotni, ha tudományos bizonyítást nyer, hogy az e-cigi valóban érdemben csökkenti a dohányzással együtt járó káros következményeket.
(18.30)
Mint említettem, már tavaly ősszel, az előző törvénymódosító javaslat vitájában is meglehetősen gyenge érveket hallhattunk a kormánypártok részéről az elektromos cigaretta ellen. Többek között olyan tanulmányokra hivatkoztak, ahol a fő ellenérv az volt, hogy Amerikában egy kislány súlyos égési sérüléseket szenvedett, amikor az elektromos cigaretta akkumulátora töltés közben felrobbant.
Nem nehéz belátni, hogy egy meglehetősen gyenge álérvvel van dolgunk, amelynek semmi köze a dohányzás tényleges káros hatásaihoz. Vagy ha ez valódi érv, akkor javaslom, hogy tiltsuk be a mobiltelefonok használatát is, ugyanis sajnos számos mobiltelefon-akkumulátor is felrobbant már, mostanában nem is egy, sőt köztük olyanok, amiket elvileg a gyártók már kicseréltek.
Már tavaly is felhívtam a figyelmet több külföldi kutatásra, amely a valós tényekkel foglalkozik, és most be is mutattam két komoly tanulmányt, azonban minden jel arra mutat, hogy önöknek ezek a publikációk nem állnak a rendelkezésükre, ezért felszólalásom végén át fogok belőlük egy-egy példányt nyújtani államtitkár úrnak, hogy tüzetesen tanulmányozni tudják majd őket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az előbb bemutatott kutatások is alátámasztják, az előttünk fekvő törvénymódosító javaslattal az a legnagyobb baj, hogy minden szigorítás ellenére sem fogja csökkenteni a dohányosok számát Magyarországon. Az e-cigi eddig bevezetett és a javaslat elfogadása után életbe lépő szankciói a vágott dohányt használók táborát fogják növelni. Ez károsan hat a fogyasztó és a környezet egészségére, beszűkít egy olyan piacot, amely elismert szakemberek véleménye szerint is megoldást adhat a dohányzással összefüggő megbetegedések visszaszorítása terén.
Mindezzel, bármit is mondjanak, államtitkár úr, a dohányipari vállalatokat önök hozzák előnyösebb helyzetbe, akik egyébként is érdekeltté váltak az újfajta termékek előállításában. Ezeket a törvényjavaslat új dohánytermékekként definiálja. Kimutatták ugyanis, hogy alapvetően a dohányzás során keletkezett füst tartalmazza a legtöbb mérgező anyagot, és ez az, ami a nikotin mellett az egészségre a legártalmasabb. Többek között az e-cigi hatására a gyárak világszerte érdekeltté váltak, válnak abban, hogy olyan termékeket állítsanak elő, amelyeknek az egészségre gyakorolt káros hatása alacsonyabb. Ilyenek az új dohánytermékek, amelyek esetében a használat során igyekeznek kiiktatni a füstöt, alacsonyabb hőfokon hevítik ezekben a termékekben a dohányt, ezáltal kevesebb káros anyag jut a szervezetbe. Fontos leszögezni azonban, hogy e termékek is sokszorta károsabbak, mint az elektromos cigaretták.
A javaslat csak és kizárólag akkor lenne számunkra elfogadható, ha az elektromos cigarettát végleg törölnék a dohánytermékek kategóriájából. Az irány azonban téves. Ahelyett, hogy minél jobban segítené a kormány azt, hogy ez a leszokást támogató eszköz elterjedjen a dohányosok körében, inkább büntetőjellegű jövedéki adóval akarja sújtani az ezekhez szükséges utántöltő folyadékokat.
Jelenleg Magyarországon a jó e-liquidek ára körülbelül 50-60 forint körül mozog milliliterenként. Korábbi híradásokból lehetett hallani az ezekre kiróni tervezett adó mértékéről, ami először 55, aztán 65 forint volt. A mostani javaslatban már 70 forint szerepel milliliterenként. Ez azt jelenti, államtitkár úr, hogy ezen utántöltők ára több mint a duplájára nő, az eddigi 800-1600 forint helyett 1600-3200 forintra. Ez az intézkedés is azt eredményezi tehát, hogy az e-cigaretta használói visszatérnek a hagyományos dohánytermékekhez.
Ezt erősíti egyébként az EMMI 30/2016. számú nemrégiben elfogadott rendelete is, amely az elektromos cigaretta, az utántöltő flakon és a dohányzást imitáló eszköz forgalombahozatali és az ezzel kapcsolatos változtatások bejelentésére vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjakról szól. A rendelet szerint az elektromos cigaretta és az utántöltő flakon forgalomba hozatala márkanevenként és hatáserősségenként, mint ahogy azt képviselőtársam is már kifejtette, 475 ezer forintba kerül majd. Az e-cigi-felhasználók elmondása alapján az egészségesebb használat mellett az egyik legnagyobb érv az volt, hogy a hagyományos cigarettához képest jóval szélesebb íz-világ-ból válogathatnak, ezáltal a felhasználás is változatosabb. E rendelkezés is a kínálat drasztikus szűkítését fogja eredményezni. Példának okáért vegyünk száz különféle ízesítésű utántöltőt, ennyiről ma beszélhetünk bátran Magyarországon, ízenként ráadásul van nikotinmentes és nikotinos verzió, sőt még a nikotinerősség is változhat. Tehát ez legalább 300, ha nem több különféle termék, amelynek a forgalombahozatali díja a rendelet szerint nem kevesebb, mint 142 millió 500 ezer forint lenne. E rendelet azonban csak november elején lép hatályba, úgyhogy ezúton is kérem az illetékeseket, hogy az egészségünk védelme érdekében addig cselekedjenek, ameddig nem késő, és vonják vissza ezt az értelmetlen és a megfogalmazott céljaival tökéletesesen ellentétes rendeletet.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Természetesen üdvözöljük a módosításnak azon pontjait, amelyek a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítására vonatkoznak. Ezekkel természetesen magunk is egyetértünk. Mindent összegezve azonban a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem tudja támogatni az előttünk fekvő javaslatot, mivel az nem törekszik arra, hogy a dohányosok egészségesebb életet éljenek. Tehát hogy letegyék a vágott dohányt tartalmazó termékeket, és áttérjenek más, egészséget nem vagy csak lényegesen kevésbé károsító alternatívára, illetve hogy teljesen abbahagyják a dohányzást.
Álláspontom szerint a kormánynak arra kellene törekednie, hogy az emberek egészségi állapota érdemben javuljon, és a dohányzás okozta betegségek következtében a lehető legkevesebb ember veszítse életét. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a Fidesznek továbbra is fontosabbak ennél a trafikos haverok érdekei, valamint egyes dohány- és gyógyszeripari óriások lobbijai. Ez a javaslat ugyanis valójában őket szolgálja. A Jobbik ezzel szemben a fogyasztók, az e-cigarettát használók, ezzel pedig egy egészségesebb és szabadabb Magyarország mellé kíván állni.
Köszönöm, hogy meghallgattak; államtitkár úrnak pedig szeretném átadni a már idézett két rangos nemzetközi tanulmányt. Kérem, hogy olvassák el és fontolják meg az abban foglaltakat. (Taps a Jobbik soraiban. - Szávay István átadja a dokumentumokat Csepreghy Nándornak.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť