DR. MATOLCSY GYÖRGY,

Full text search

DR. MATOLCSY GYÖRGY,
DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hát, folytatódik a blöffsorozat: amit ön elmondott, az 2014. augusztus közepétől egy nagyon szépen felépített, blöffökből álló vádirat.
Kezdjük azzal, hogy mit mondott egy Róna nevű úr, amit átvett az összes lap, átvette ön, az ön pártja, az ellenzéki pártok közül a balliberális pártok, és így hangzott a vád: miért vett hegedűt a Magyar Nemzeti Bank? Erről hetekig folyt az elítélő kampány (Közbekiáltások az MSZP soraiból, köztük: A kérdésre válaszolj! - Az elnök csenget.), mindent elmondtak önök, és kiderült, amit tudtunk az elejétől fogva, hogy nem vett a Magyar Nemzeti Bank hegedűt; habár vehetett volna, mert az osztrák jegybanknak például nyolc Stradivari-hegedűje volt.
Hasonló dolog történt 2015-16-ban. Elmondták önök, például ön, képviselő úr, a pártja, hogy az én unokatestvérem 600 millió forint, horribile dictu, fantasztikus (Dr. Szakács László: Neked nem pénz!) 600 millió forint támogatást kapott a Magyar Nemzeti Bank, a jegybank alapítványaitól. Hónapokig folyt a vádiratba illő blöffölés, majd kiderült, hogy egyetlen fillért nem kapott a vs.hu hírportál támogatásainak kereteiben Szemerey Tamás, de önök állították, hogy kapott, majd egyetlen bocsánatkérő szó sem hangzott el. Hasonló módon, értesülve egy, azóta megszűnt „Bulvárszabi” nevű lap légből kapott állításáról, önök azt állították, hogy én lakom valahol, ami esetleg Patai úr tulajdona.
Ugyanolyan légből kapott állítás, hiszen mint ahogy az a közérdekűadat-kiadásból kiderült, az állandó lakcímem: 8172 Balatonakarattya, Köztársaság út 26. szám. (Dr. Bárándy Gergely közbekiáltása.) Köszönöm szépen, képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban. - Gőgös Zoltán: Akkor miért nem találkozunk? - Közbekiáltások az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť