DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Nem tudom megmondani, hogy Gőgös képviselő úrnak miért megy fel a vérnyomása (Gőgös Zoltán: Nem ment fel, maradt ugyanannyi.), de azt gondolom, és annyiban hadd gondoljam tovább a korábban elhangzottakat, hogy az MSZP hozzáállása azért is vérlázító, mert tíz évvel ezelőtt az 50. évfordulón már tönkretettek egy ünnepet. (Balla György: Úgy van.) Az 50. évfordulóról nem a méltóságteljes megemlékezés jut az eszünkbe, hanem a brutális erőszak, a könnygáz, a viperák és a gumilövedékek. (Dr. Józsa István: És nektek az milyen jól jött!) Szeretném önt is emlékeztetni, Gőgös képviselő úr arra, hogy majd’ kétszáz ember sérült meg tíz évvel ezelőtt, és 16 főnek okoztak súlyos sérüléseket a gumilövedékek. A mostani évforduló valóban egy fontos lehetőség lett volna arra, hogy ezt jóvátegyék. A szocialisták ezen az évfordulón bizonyíthatták volna, hogy számukra is jelent valamit az, hogy voltak ezrek, akik a legfontosabbat, az életüket adták a magyar szabadságért (Gőgös Zoltán: Köztük Nagy Imre.), ez azonban idén sem sikerült.
Mi azonban optimisták lévén nem adjuk fel a reményt, és bízunk abban, hogy az MSZP egyszer majd képes lesz nem kommunista utódpártként viselkedni, és méltóképpen fogja ünnepelni 1956 hőseit. Köszönöm. (Közbeszólások mindkét oldalon. - Az elnök csenget. - Gőgös Zoltán: Azért annyira nem szeretnéd! - Balla György: Annyira ne legyünk naivak! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť