GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Folyamatos létszámleépítések, folyamatos létszámcsökkentések zajlanak az országban. Mindegy, hogy államilag fenntartott cégekről beszélünk vagy épp az állami fenntartáson kívüli keretek közötti cégekről, ezzel találják szembe magukat az emberek.
Az állami fenntartású cégek esetében nézzük a postát, jelesül. A posta vonatkozásában, ha az emlékképeim nem csalnak meg, akkor május 5-én volt egy tárgyalás a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleti szervezeti között. Hát itt megegyezni nem tudtak, ezt nyugodt lelkülettel mondhatom, ettől függetlenül vagy mindezek ellenére a posta keretei között időbeni, foglalkoztatási időbeni csökkentések történtek, s mindezek mellett létszámcsökkentések is zajlottak. Az első negyedévben 446 embert bocsátottak el, ráadásul „közös megegyezéssel”. Ez nem csoportos létszámleépítés, mint ahogy az illene ilyenkor, hiszen az egy kedvezőbb keretfeltétel keretei között zajlódhatna. Érthetetlen, miért. Az állam miért nem gondoskodik legalább azokról, akiktől adott esetben meg kíván válni bármilyen kényszer okán? Bár a kényszert sem értem, hiszen a 2013-as évet illetően az adózás utáni nyereség 1,3 milliárd volt - emlékképeim szerint megint csak - a posta esetében. Tehát ez a fajta kényszeredettség nem áll fenn. Miért akkor valójában ez a nagyságrendű elbocsátás? Miért ilyen feltételek mellett és nem csoportos keretek között?
És azok a katonák, akikkel a Honvédelmi Minisztérium keretei között szerződést kötött ismereteim szerint a posta, ők lesznek majd azok, akik betöltik ezt az űrt? Milyen foglalkoztatási keretszámok között, milyen munkakörökben? Valójában ezt szeretném kérdezni, és arra hívni fel a figyelmet, hogy nem ilyen elbocsátásokat kellene eszközölni.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť