DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha volt ebben a parlamentben olyan párt, amelyik arra törekedett, hogy segélyezésből tartsa függőségben emberek nagyobb tömegét és a választások előtt ebből szerezzen valamilyen előnyt, az pontosan a Magyar Szocialista Párt volt. Ő volt az, aki szegénységbe és segélyekből való élésbe akarta taszítani Magyarország népességét, pontosan azért, hogy akár politikai célból ezt ki tudja használni. Ez 1994 óta minden szocialista kormány politikájából jól látható. Ezzel élesen szemben áll a Fidesz-KDNP-nek az a célkitűzése, hogy mindenki, aki egészséges, aki munkaképes, aki munkaképes korban van és megengedi a fizikai állapota, az munkahelyet kapjon, dolgozni tudjon, munkabérből éljen.
Kérdezte képviselő úr, hogy mi a garancia arra, hogy a teljes foglalkoztatottság irányába lép tovább a kormány. Tisztelt képviselő úr, az előző négy esztendő, hiszen nem volt Európában még egy olyan ország, ahol az elmúlt egy évben gyorsabban csökkent volna a munkanélküliség, mint Magyarországon, négy év alatt 11,1 százalékról körülbelül 7 százalékra. És szintén elmondhatjuk, hogy nem volt még korábban olyan kormány, ahol ilyen nagymértékű lett volna a foglalkoztatottság bővülése, hiszen 3 millió 600-700 ezer fő dolgozott korábban, ebből körülbelül 1-1,5 millió fizetett adót, most pedig azt láthatjuk, hogy 4 millió 188 ezer környékén van a foglalkoztatottak aránya. Sokkal több ember tud tehát most már munkabérből megélni, sokkal kevesebben szorulnak rá arra, hogy 20-30 ezer forintos segélyekből tengessék az életüket, hanem valóban 70 ezer forint környéki közfoglalkoztatotti átlagbérből vagy pedig 100 ezer forint fölötti minimálbérből élhetnek meg, és reméljük, hogy a későbbiekben ennél magasabb összegekből is.
Szerintem szintén fontos, hogy nemcsak a munkanélküliség csökkent a lehető legnagyobb ütemben az elmúlt egy évben az Európai Unión belül Magyarországon, de nincs még egy olyan ország szerintem sem az Unión belül, sem azon kívül talán, ahol a megélhetési költségek egyik legfontosabb része, mármint a nehéz sorban élők számára legfontosabb része, a rezsiköltségek csökkentek volna több mint 20 százalékkal. Tisztelt képviselő úr, azt mindenki látta 2008 táján, amikor kitört a gazdasági válság, hogy a válságban a fizetések nem fognak nagymértékben emelkedni, jó esetben stabilizálódnak, rossz esetben még csökkennek is, és nemcsak az állami szférában, hanem a piaci szférában is. Márpedig ha nem nőnek a bérek világszinten sem és Magyarországon sem, és meg akarjuk akadályozni a tömeges elszegényedést, akkor pontosan a megélhetési költségek, a rezsiköltségek csökkentésével lehetett az ellen föllépni, hogy ne taszítódjanak szegény sorba Magyarországon százezrek és milliók. Ezért lépett ez a kormány a rezsicsökkentés politikájára, ezért vállalta azt, hogy amit önök elvettek a nyugdíjasoktól 13. havi nyugdíjként, amit önök elvettek a pedagógusoktól 13. havi bérként, azt a rezsicsökkentésben tudja nekik visszaadni, hiszen a rezsicsökkentésben spórolják meg az egyhavi bér összegét egyéves szinten.
Ezen túlmenően az is fontos, hogy a családok számára sokkal könnyebb a megélhetés olyan szempontból, hogy összességében 700 milliárd forint maradt ott a gyermeket nevelő szülőknél a családi típusú adózás rendszerében, egy átlagos magyar szülő zsebében 20 ezer forinttal több marad, mint négy évvel ezelőtt, és ez a családi típusú adózás rendszerének köszönhető.
A különböző statisztikákból rendre kimarad mind a munkahelyteremtésre, közmunkahely-terem-tésre fordított kiadás, mind pedig az ilyesfajta kedvezmények beszámítása, főleg a rezsicsökkentés, hiszen ahhoz nem szoktak hozzá Nyugat-Európában, hogy a rezsit csökkenteni is lehet. Persze tegyük hozzá, ahhoz sem szoktak hozzá, hogy egy kormány tizenötször emeli meg nyolcéves kormányzása alatt a rezsidíjakat, kétszeresére és háromszorosára. Ott még föllépnek a nemzeti érdek védelmében, a polgárok védelmében, nem úgy, mint ahogy a szocialisták tették.
Éppen ezért fontos, hogy a legnehezebb sorban élők számára - főleg azok számára, akik a gyermeküket iskolába járatják, mert olyan korú - az ingyenes tankönyvellátás szintén egy olyan szociális juttatás, amely havi szinten akár 5 ezer forint spórolással is jár, ugyanakkor nem jelenik meg a különböző jóléti szolgáltatásokról nyújtott nemzetközi statisztikákban. Azok számára, akik kisgyermeket nevelnek, és nem lenne pénzük arra, hogy tankönyvet vegyenek, több százezer embernek tudtunk segíteni. Ön is nagyon jól tudja, ingyenesen 650-700 ezer gyermek számára tudtunk biztosítani tankönyvet, és ez a következő évben több lesz, hiszen felmenő rendszerben nemcsak az elsősök és másodikosok, hanem jövőre már a harmadikosok is ingyen kaphatják meg a tankönyveiket.
A különböző szegénységi mutatókban, amelyeket ön eltorzítva idézett, hiszen a valós számok szerint 400-450 ezerre teszik azok számát, akik tényleg mélyszegénységben élnek, nagyon fontos szempont, hogy a legtöbbek számára a nehézséget a lakhatási kiadások és a pénzügyi problémák jelentették. Magyarul, a devizahitelezés problémája volt az, amelyik Magyarország szegénységi mutatóit hosszú időre negatív tartományba helyezte. De azzal, hogy itt a parlamentben ezekben a hetekben elfogadjuk a devizahiteles mentőcsomagok közül reményeink szerint az utolsó törvénycsomagot, a szegénység egyik legnagyobb kockázatát tudjuk kiiktatni, amit a szocialista korszakból örököltünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(8.40)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť