Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg szeretném nyugtatni szocialista képviselőtársunkat, nem őt személyesen teszem felelőssé azért, amit a Horn-kormány és utódai 1995-96-ban műveltek, hanem az egész Szocialista Pártot a tekintetben, hogy abban az időszakban határoztak az áram- és gázszolgáltatók külföldi kézbe adásáról. Ez egy ilyen egy-két hetes folyamat volt - ha emlékeznek rá -, szerződéskötéstől lejátszásig. Ezeket a cégeket döntően német és francia társaságok vásárolták meg, pontos összeget fogok mondani, 485 milliárd forintért. Ez az akkori éves bruttó hazai össztermék 9, azaz kilenc százaléka. Emellé tették hozzá az önök elődei a szerződésekbe az eszközarányos garantált profitot, ami 8 százalékkal indult, később - még egyszer mondom -, ahogy ezen cégek működési hatékonysága javult, ez a 8 százalék szépen kúszott fölfelé 10 és 20 százalék közötti sávig.
Tehát akkor - állításom szerint hazaáruló módon - olyan szerződések köttettek, amelyekkel súlyos, stratégiai magyar vagyonelemek egész ágazatokra vonatkozóan egy-két hét alatt, az akkori bruttó hazai össztermék töredékéért és még profitot is garantálva kerültek átjátszásra. Ekkor jelentek meg az említett energiavámpírok a piacon, olyan külföldi cégek, társaságok és közületek, amelyeket a mai napig nem számoltattak el.
De én a jelenlegi kormányra is mutattam, tehát muszáj kétfelé tüzelnem, hiszen négy és fél éve regnálnak, vannak hatalmon, egy tárgyalás le nem folyt az említett ügyekben, elszámoltatásról tulajdonképpen szó sincsen, és most is arról tárgyalunk, hogy Magyarország visszavásárol bizonyos vagyonelemeket vagy vagyonelemi típusokat, de arról még mindig nem, hogy akár jóváírás, akár elszámoltatás tekintetében mit kaphatnánk vissza abból, amit teljesen indokolatlanul, csalárd módon és egyébként különböző büntetőjogi kategóriákba állításom szerint ütköző módon kaparintottak meg a magyar állami vagyonból és a magyar nemzeti vagyonból.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
(14.10)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť