DR. VAS IMRE,

Full text search

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány november közepén nyújtotta be a most tárgyalt javaslatot, amely több építésügyi és területrendezési törvény módosítását célozza. A tervezet lehetővé teszi a törvények egyes önkormányzatokra feladatot telepítő szabályainak jobb alkalmazhatóságát. További célja a jogszabályok pontosítása, valamint a településfejlesztési tervezés segítése.
Néhány dolgot emelnék ki a javaslatból. A törvényjavaslat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosításával a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését célzó kormányzati intézkedéseket támogatja, tekintettel arra, hogy a beruházáslebonyolítói tevékenység folytatása bejelentés nélkül, az építésügyi igazgatási szakértői tevékenység pedig engedély nélkül folytatható. Ebből a hatósági feladatmegosztásból adódóan a szabálytalan építési tevékenység feltárása és a szükséges intézkedés megtétele az építésfelügyeleti hatósághoz tartoznak.
A korábban elfogadott balatoni területrendezési szabályzat előírja, hogy a Balaton kiemelt üdülőkörzethez újonnan csatlakozott 22 település hatályban lévő településrendezési eszközeit a csatlakozást követő négy éven belül felül kell vizsgálni és módosítani kell. A területrendezési eszközökkel nem rendelkező települések településrendezési eszközeit pedig a csatlakozást követő négy éven belül el kell készíteni annak érdekében, hogy a településrendezési eszközök összhangban legyenek a törvénnyel.
A 2008-ban újonnan csatlakozott településeket a törvény kötelezi, hogy a csatlakozást követő hat éven belül, azaz 2014. december 1-jéig készítsék el, illetve vizsgálják felül a településrendezési eszközeiket, és hozzák összhangba a Balaton kiemelt üdülőkörzet településrendezési tervével. A kormányzat a törvényi kötelezettségből adódó tervkészítéshez az érintett hét kistelepülésnek 2013 végétől nyújtott támogatást. Az idő rövidsége és a tervezéshez kapcsolódó egyeztetések elhúzódása miatt 2014 őszén három település jelezte, hogy a törvényben előírt határidőig nem tudja elfogadni az elkészített, illetve felülvizsgált településrendezési eszközeit. Az állami támogatás felhasználásának feltétele, hogy az érintett települések a törvény által megadott határidőn belül teljesítsék kötelezettségüket. A településrendezési eszközök elkészítésének jövő év végéig való meghosszabbítása lehetővé tenné az eredeti finanszírozási feltételek teljesítését az érintett települések számára.
A benyújtott törvényjavaslat továbbá pontosítja az országos területrendezési tervről szóló törvény 2014. december 30-án hatályba lépő, tájvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület, övezet szabályait. Ennek célja, hogy a területrendezési tervek, valamint a településrendezési eszközök készítése során a tervek léptéknek megfelelően legyenek teljesíthetők.
A tájvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetének szabálya esetében a területi tervek körének szűkítése szükséges. Szükséges továbbá a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint településrendezési eszközök munkarészként elvégzendő feladatok módosítása, igazodva a tervek típusához és léptékéhez.
A budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló törvénnyel kapcsolatban a javaslat megfogalmazza, hogy a főváros, a fővárosi kerületek és az e törvény hatálya alá tartozó egyéb települések településrendezési eszközeinek 2018. december 31-ig való összhangba hozása szükséges. Ennek oka, hogy a főváros esetében 2014. június 30-ig, a fővárosi kerületek és egyéb települések esetében 2015. december 31-ig írja elő a településrendezési eszközeik összhangba hozását a törvénnyel. A főváros mulasztásos törvénysértésbe került, mivel a fent említett határidőig nem történt meg a településrendezési eszközei módosítása. A rövid határidőre tekintettel javasolt a többi település esetében is a határidő meghosszabbítása.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat legfőbb célja a településfejlesztési tervezés segítése, amely különös jelentőséggel bír az elkövetkezendő években. Éppen ezért fontos, hogy a magyar jogszabályok teljesen összhangban legyenek a közösségi szabályozással, de legfőképpen a települések fejlődését ne gátolják, hanem elősegítsék. Éppen ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy akik a haladás pártján állnak, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť