HENDE CSABA
HENDE CSABA
HENDE CSABA honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni ezt a váratlanul élénk és tartalmas vitát, ami itt a látszólag technikai módosításokat tartalmazó törvény kapcsán kibontakozott. Én köszönöm a dicsérő szavakat ugyanúgy, mint a bíráló szavakat; ha megengedik, a bíráló szavakra reagálnék inkább.
Elöljáróban a juttatásokkal, a bérekkel, a hadiözvegyek járandóságának megemelésével, egyáltalán az anyagi kérdésekkel kapcsolatban hadd szögezzek le egy ismert politikai aforizmát és tételt: nincs az a szám, amit egy kormány kimond, amelynél az ellenzék eggyel nagyobbat ne tudna mondani.
Tehát ez egy bevett dolog, megemeljük 30 százalékkal az illetményeket, hát persze, hogy kevés, több kellene - mondják azok, akik nyolc éven keresztül egyetlenegy forinttal se emelték az illetményeket. Azért azt tegyük mérlegre, hogy utoljára a honvédségnél jelentős illetményemelés 2002-ben, az első Orbán-kormány utolsó esztendejében volt!
Természetesen lehet lekicsinyelni a hadiözvegyeknek a jövőben folyósítandó plusz havi 10 688 forintot, de higgyék el, egy szegény özvegyasszonynak, akinek a rendes nyugdíja, ami mellé megkapja a hadiözvegyi járandóságát, amely ily módon meghaladja a 30 ezer forintot, ez a plusz 10 ezer forint, ami majdnem 130 ezer forintra rúg éves szinten, higgyék el, hogy nagyon jelentős, a rezsiköltségeihez, a gyógyszereihez, a mindennapi életéhez nagy segítséget nyújt.
Demeter Márta képviselő asszony felszólalására reagálnék először, hogy az elmúlt sanyarú évek után ez volt a minimum, hogy jövőre 30 százalékkal megemeljük a honvédek illetményét. Egyetértünk, csak az elmúlt sanyarú évek leginkább az önök kormányzása idején történtek, amikor nulla, azaz nulla volt a béremelés és az illetményemelés a honvédségnél.
A közalkalmazottak helyzetét veti fel. Természetesen, ha megemeljük a katonák illetményét, akkor lehet azt mondani, hogy de másokét meg miért nem. Hát azért, mert most a katonákét emeljük meg, tisztelt képviselőtársam; majd mindenkinek a helyzetét megfelelően rendezni fogja a kormány.
Több képviselőtársam felvetette az önkéntes tartalékos rendszer és az abban szolgáló tartalékos katonák helyzetét. Volt itt kényszerítés, volt itt mindenféle csúnya kifejezés; Schmuck Erzsébet képviselőtársunk is kikényszerítésről meg rabszolgákról beszélt. Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Demeter Márta képviselőtársunk azt is mondta, hogy de miért nem olyan tartalékos rendszert építettünk fel, amilyet ők 2009-ben elhatároztak.
Tisztelt Országgyűlés! A helyzet az, hogy 2004-ben a békeidejű hadkötelezettség eltörlésével a tartalékos rendszert is kidobták az ablakon. Magyarországnak 2004-ben több százezer kiképzett tartalékos katonája volt, 2005-ben meg már egy sem, és ez egészen 2010-ig fennmaradt, tisztelt képviselőtársaim.
A Magyar Honvédség volt a világon talán az egyetlen hadsereg, amelynek semmilyen megfogható tartalékereje nem volt a kormányváltáskor. Ez sajátos világrekord. Az 5 milliós Finnországnak egyébként a közelmúltig 500 ezer tartalékos katonája volt. Holnap éppen Dél-Koreában teszek látogatást, és a felkészülés során ütköztem bele abba a ténybe, hogy több mint 4 millió tartalékos katonája van Dél-Koreának; persze, egy egészen más biztonságpolitikai helyzetben. De rögzítsük, hogy 2004-2010 között a szocialista, baloldali kormányok megszüntették a korábbi tartalékos rendszert, és semmit nem adtak helyette; egy papírt, egy koncepciót dolgoztak ki, és annak a végrehajtását szeretnék most rajtunk számon kérni.
Ehhez képest a helyzet az, hogy jelenleg 5,5 ezer tartalékos katonája van a Magyar Honvédségnek, közülük több mint 1200-an például a tavalyi nagy dunai árvíznél kiválóan helytálltak, bevetésre és alkalmazásra kerültek. Tehát a rendszer a működőképességét a gyakorlatban igazolta. Senki nem lett belekényszerítve, tisztelt képviselőtársaim, az önkéntes tartalékos rendszerbe, egy lehetőséggel éltek, egy ösztönzést fogadtak el, amikor a szolgálati nyugdíjak megszüntetésre kerültek, járandósággá alakultak, és azt, mint minden más nyugdíj előtt járó jövedelmet, 16 százalékos jövedelemadóval, szja-val terhelt meg a törvény.
(16.10)
Akkor mi lehetőséget kértünk és kaptunk arra, hogy egy ajánlatot tehessünk a nagyon fiatalon szolgálati nyugállományba ment volt kollégáknak, de nemcsak katonáknak, hanem rendőröknek és tűzoltóknak is, hogy jöjjenek el tartalékos katonának, és a tartalékos szolgálattal szerezzenek arra jogot, hogy ne kelljen megfizetniük a járandóságuk után a 16 százalékos adót. Ez azt jelenti, hogy praktikusan ugyanannyi pénzt kapnak, mint a szolgálati nyugdíj megszüntetése előtt - forint-fillérre ugyanannyit kapnak -, csak teljesítenek tartalékos katonai szolgálatot is, tehát vállalják ezt a terhet; a közterhet ilyen formában róják le az egyébként öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt megkapott járandóságuk után. Én nem gondolom, hogy ez kényszer lenne. Ez egy lehetőség. Választhatta valaki azt, hogy a járandósága mellett elmegy dolgozni, az nem fér össze az önkéntes tartalékos szolgálattal, ezért inkább a járandósága után megfizeti a 16 százalékot, hiszen jóval többet tud keresni, ha más keresőfoglalkozásban van. Ez egy mérlegelés volt, egy szabad egyéni döntés, tehát belekényszerítésről meg rabszolgaságról, kérem, hogy ne beszéljünk ebben a Házban, mert ez méltatlan azokhoz a volt tisztekhez, altisztekhez, szerződéses és hivatásos katonákhoz, akik meghallva a haza hívó szavát, és egyébként saját egyéni pénzügyi érdekeiknek is megfelelő módon, szabad akaratukból úgy döntöttek, hogy újra felöltik az egyenruhát, és bár nem mind fiatalok, nem mind húszévesek, készek és képesek erre. Én nagyon sok ötven fölötti tartalékos katonával találkoztam a gátakon a Dunakanyarban is, a Margitszigeten, meg másutt, akik önfeláldozóan, jókedvvel, egyáltalán nem belekényszerítve ebbe a szerepbe, védték az országot, teljesítették kötelességüket, és fogták meg a tényleges állománnyal meg a fél országgal együtt minden idők legnagyobb dunai árvizét. Kérem, hogy ne sértegessék ezeket az embereket azzal, hogy ők rabszolgák volnának. Ők felnőtt, önálló döntéseket hozni képes katonaemberek.
A 2012-es jogállási törvény korrekciója nem volt feladata ennek az előterjesztésnek. Olyan kérdéseket ró fel Demeter Márta képviselő asszony, amelyek valójában az állomány kedvéért, az ő lehetőségeiket bővítendő kerültek be a törvénybe. Mondok egy példát. Szóvá tette, hogy a törvény, ó, gyalázat, lehetővé teszi a napidíjról való lemondást. Tetszik-e tudni, hogy miért születik ez a rendelkezés? Elmondom. Tavaly a Ludovika zászlóalj fiatal kadétjait, leendő tisztjeinket meghívta a bécsújhelyi Theresianum, a Monarchia egykori másik híres tisztképző intézete, hogy tegyenek egy tanulmányutat, egy látogatást Ausztriába. Azért nem jöhetett létre ez a kirándulás, ez a tanulmányút, mert a jogszabály nem tette lehetővé, hogy ők lemondjanak a napidíjról, amit boldogan megtettek volna, hiszen az osztrák fél vállalta az ellátásukat, a fuvarköltséget mi tudtuk volna vállalni, de nem volt költségvetési keret a napidíjra. Tetszik érteni? Tehát nyilván ő akkor mond le, ha ilyen esetekben neki ez érdekében áll. Ön felrója, hogy a törvény ezt a rugalmasságot megteremti a jövőre nézve. Ezt nem tartom egészen megalapozott kifogásnak és véleménynek az ön részéről. Majd akkor tessék felszólamlani, ha tudomást szerez arról, hogy bárkit ilyen esetben bárki ösztökélt vagy kényszerített arra, hogy lemondjon a napidíjáról.
Az ideiglenes szervezetalakítási szabályozás indokolását kéri. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, a törvényjavaslatot alaposabban tanulmányozó képviselők közül például Ágh Péter képviselőtársam részletes indokolást adott erre, de ha gondolja, még tovább folytathatjuk ezt a vitát.
Ön azt mondta, hogy évek óta ígérgetünk életpályát, de nem történt semmi. Nem igaz, hiszen 2013-ban megteremtettük már a közszolgálati pályák közötti átjárhatóságnak egy sor törvényi garanciáját. Miért tetszik olyat mondani, ami valótlan, tisztelt képviselőtársam? Egyáltalában sok szó esett itt a katonai életpályamodellről. Én köszönöm, hogy ilyen behatóan foglalkoztak vele. Szeretném elmondani még egyszer, hogy nem csak, nem kizárólag illetményemelésről van szó, hanem egy kiszámítható előmeneteli rendszerről, egy garantált állami foglalkoztatásról azok számára is, akik bármilyen, nekik fel nem róható okból - legyen az életkor, betegség, beosztás megszűnése - kiszorulnak a honvédség rendszeréből. Nekik garantálni fogjuk az átképzést, és garantálni fogjuk a méltó állami elhelyezkedés lehetőségét. De jelenti ez már most a lakásellátásnak, a lakásbiztosításnak az új rendjét, jelenteni fogja reményeink szerint 2016-tól az egész közszolgálat számára egy igen kedvezményes lakáshitellel a lakástulajdonhoz való jutás lehetőségét, és jelenteni fogja egy különleges közszolgálati biztosítónak, állami tulajdonú biztosítónak a fölállítását is, amely a különleges kockázatokkal járó foglalkozást űző rendőrök, katonák, tűzoltók életének, testi épségének biztosítására, és így betegség, halál, megrokkanás esetére egy pluszjuttatás biztosítására ad majd módot. Szóval, nagyon sok mindent jelent az életpályamodell, ennek egy eleme az az összesen 50 százalékos illetményemelés, amelyből 30 százalék immár 2015. július 1-jétől esedékessé válik. Ennek fedezete benne van a költségvetésben, összesen 44 milliárd forint, ebből több mint 11 milliárd forint esik a honvédségre.
És ha már itt tartunk a költségvetésnél, ígértük, hogy emeljük a honvédelmi költségvetést 2016-tól, és bizony már 2015-től jelentősen megemeljük. 9 milliárd forint már benne van a költségvetésünkben, pótelőirányzatként fogjuk megkapni az év közepétől a most említett 11 milliárdot, ez már összesen, tisztelt képviselőtársam, több mint 20 milliárd forint. Ezenfelül meg fogjuk kapni pótelőirányzatként a pápai repülőtér-fejlesztés jövő évre eső összegét, és a DJTF, az igen magas készenlétű összhaderőnemi erő, a walesi NATO-csúcson elhatározott gyors reagálású egység magyar komponensének a felszerelési költségét is a költségvetés külön folyósítani fogja. Bőven 20 milliárd forint fölötti költségvetés-növekedés lesz 2014-hez képest 2015-ben. És ha megnézi, hogy kétszáznegyven-egynéhány milliárd forint most a kiadási főösszegünk, ez bizony példátlanul nagy emelkedés. Úgyhogy ne tessék azt kérdezni, hogy de hát miért nem hozták előre a költségvetés növelését, mert előrehoztuk. Most számoltam el önnek. Köszönöm, hogy úgy látja, hogy elvárható minimum volt a 30 százalékos emelés. Így van, ez már az önök idejében is elvárható lett volna.
Kulcsár Gergely képviselő úr szintén a költségvetés növelését szorgalmazta. Azt hiszem, hogy önnek is választ adtam.
Nem jelenik meg a haderőfejlesztés sem létszámban, sem eszközben. Szeretném elmondani önnek, hogy az összköltségvetésünk több mint 10 százalékát fejlesztésre költjük a jövő évben. Ezek közül megemlítettem már a pápai katonai repülőtér fejlesztését, de említhetnék más fejlesztési összegeket is. A létszámot illetően pedig elhatározott szándékunk az, hogy fokozatosan megszüntessük azt a mintegy 5 ezer fős létszámhiányt, amely a jóváhagyott állománytáblákhoz képest, a hadrendhez képest a Magyar Honvédségnél megmutatkozik. Ennek első jele az, hogy az a 11 milliárd forint, amiről említettem, hogy a bérfejlesztés fedezetéül szolgál, egy úgynevezett felülről nyitott előirányzatként kerül biztosításra a Honvédelmi Minisztérium számára, ami pedig azt jelenti, hogy maga a törvényalkotó és a javaslattevő kormány is számol azzal, hogy létszámnövekedés történik a honvédségnél, és ezért pótelőirányzatra, további összegre lesz majd szükség a megcélzott illetmények kifizetéséhez.
(16.20)
A hadiözvegyek és hadiárvák kérdésén el kell időznöm, ha van türelme a tisztelt Háznak. Teljesen egyetértek az előttem szólókkal, akik itt több tekintetben fontos megállapításokat tettek. Igen, igaz az, ahogy Staudt Gábor fogalmazta, hogy nekünk példátlanul jellemtelen, erkölcstelen kommunisták jutottak osztályrészül. Valóban, egyetlen más úgynevezett szocialista országban sem tették földönfutóvá a hadigondozottakat, hadiözvegyeket, hadiárvákat, csak Magyarországon történt ez meg. Valóban rendkívüli méltánytalanság volt az, amit ’49-ben ellenük elkövettek.
Amikor 1993-ban az első demokratikusan választott kormány honvédelmi minisztere, Für Lajos elhatározta, hogy orvosolja ezeket a sérelmeket, egyfelől úgy, hogy helyreállítja jogfolytonosan a jogosultak számára a hadigondozást, másfelől pedig úgy, hogy egyösszegű, úgynevezett ex gratia kárpótlásban részesíti az egykor volt hadigondozottakat, akkor én voltam az a szerencsés, aki a Honvédelmi Minisztérium jogi főosztályvezetőjeként az önök által oly vehemensen támadott törvényjavaslatot kidolgozhattam, illetve az előkészítését irányíthattam, sőt jómagam vettem részt azon a kormányülésen is, ahol ezt a törvényjavaslatot az Antall-kormány akkor éppen Boross Péter elnöklete mellett tárgyalta.
Azért mondom ezt el, mert bizonyos fogalmakat tisztázni kell, tisztelt képviselőtársaim, és meg kell érteni. A hadiárva meg a volt hadiárva között hatalmas különbség van elvileg is, törvényileg is, és ha jól belegondolnak, morálisan is és az állam velük szembeni kötelezettsége szempontjából is. Azt hiszem, hogy akikről önök beszélnek, azok az úgynevezett volt hadiárvák, azok a már meglett korú, idős férfiak és nők, akik életük egy szakaszában igencsak megszenvedték azt, ahogy ön mondta, hogy nekünk kommunistából is az alja jutott, mert igen nehéz körülmények között növekedtek fel, nem volt kenyérkereső édesapjuk, mert ott maradt a fronton, mert a haza szolgálatában életét veszítette.
Közülük bizonyára nagyon sokan egész életükre szóló sebeket kaptak, de ezt egyénileg nagyon nehéz meghatározni, hogy kit mekkora hátrány ért. Nyilvánvalóan nem az elmaradt pénzbeli támogatás a lényeg, hiszen más jogcímeken - akár árvaellátásként, akár szociális segélyként - azért kaptak ellátást, nem haltak éhen, hiszen ma is itt vannak velünk, de nagyon sokat szenvedtek. Közülük lettek orvosprofesszorok, lettek segédmunkások, sokféle személyes sorsuk van.
Ezért döntött úgy az Antall-kormány 1993-ban, amikor benyújtotta a ’94-ben elfogadott törvényt, hogy nekik úgynevezett ex gratia juttatásként, tehát nem alanyi jogon kikövetelhető kártérítésként, hanem egyfajta kárpótlási jogcímen méltányosságból egy egyösszegű kárpótlást állapít meg. Ez volt az a bizonyos 50 ezer forint. 50 ezer forint abban az időben sem volt sok pénz.
A kormány ülésén, ha már szóba jött, 1993 végén Boross Péter azt mondta, hogy talán nem is kellene ezt adnunk, mert aki kapja, az kevesellni fogja, aki meg nem kap belőle, az meg dühös lesz, hogy ő miért nem kapott, az irigyelni fogja. Nagy bölcsesség volt Boross Péter szavaiban, mert lám, a mostani vita is azt igazolja, hogy a dolog azóta sem került nyugvópontra, holott az elmúlt rendszernek rengeteg olyan sérelmezettje van, gondoljon az ikszes gyerekekre, akiket nem vettek fel egyetemre azért, mert polgári származásúak voltak. Ők vajon kaptak-e kárpótlást? Nem kaptak, pedig az ő életük is politikai okból, a rendszer bűnei miatt elnehezült. Nagyon nehéz erkölcsi kérdések ezek.
Aztán vannak az igazi hadiárvák, képviselő úr. Ön nem rájuk gondolt. Hadiárvának ma a törvény alapján az minősül, aki hadiárva lett valamikor, és sose vált keresőképessé, mert az ember addig hadiárva, amíg gyerek, amikor felnő, akkor már volt hadiárva, mert 18 éves kora fölött régen se járt. Tetszik érteni? A ’93-as honvédelmi törvény alapján sem járt munkaképes felnőtt embernek hadiárvasegély.
Hadiárva az, aki mondjuk testi, szellemi fogyatkozása miatt a mai napig eltartásra szorul és munkaképtelen, ez néhány ember. Nyilván ön a sok százezernyi volt hadiárváról beszél, akiket a kormány egyszer az azóta szándékunk szerint véglegesen lezárt kárpótlási folyamatban, megengedem, szerény összeggel - megengedem, jelképesen -, de mégiscsak egy egyösszegű juttatásban részesített, amely kifejezte a magyar állam sajnálkozását amiatt, ami velük történt. Nem tudta jóvátenni az ő sérelmeiket, mert az lehetetlen.
Ha most mi újra megnyitjuk ezeket a kárpótlási jogcímeket, és ezért nem anyagi kérdés ez, akkor fognak jönni azok, akiket nem vettek fel az egyetemre, fognak jönni mások. Aztán fognak jönni egyéb kárpótlási jogcímek is, amelyek talán már többszörösen kielégültek, és talán nem annyira indokolt azokat újra megnyitni. Úgy gondolom tehát, a kormány helyes elvi állásponton van, amikor azt mondja, hogy rászorultsági alapon azoknak ad ellátást, akik a mai napon is a hadicselekményekkel összefüggésben károsultak.
Kulcsár Gergely képviselő úr kérdéseire még szeretném elmondani, nem olyan vicces dolog az egyenruha-viselés állami vezetőknek. Tudja, én jártam Afganisztánban olyan táborban, ahol fehér ingben elég feltűnő lett volna a sok katona között az egyetlen civil, mert kitűnő célpontot nyújt. Ennek a problémának a jogi rendezésére kerül most sor. Műveleti területről van szó, tisztelt képviselő úr, tessék elolvasni a törvényt, nem Magyarországról van szó, műveleti területről, biztonsági okokból. Úgyhogy nem parádézni akar senki, csak nem akar élő céltáblaként masírozni adott esetben.
A jobbikos képviselők tőlük teljesen megszokott módon - és én tisztelem az önök véleményét - vitatják Magyarország NATO-tagságát. Magyarország biztonságának a sarokköve a NATO-tagság, ezt a magyar nép egy népszavazáson 85 százalékos többséggel nyilvánította ki. Amennyiben önök úgy gondolják, hogy többséget tudnak szerezni egy ettől eltérő állásponthoz, ahogy a belépésről népszavazás döntött, nyilván nincsenek elzárva attól, hogy egy újabb népszavazást kezdeményezzenek.
Ami azonban azt a megjegyzését illeti, hogy nemcsak hogy nem szolgálja a nemzeti érdekeinket például az afganisztáni meg más missziókban való részvétel, hanem ha ezt nem csinálnánk, akkor több pénz maradna a katonák megélhetésére. Javaslom önnek, hogy katonák jelenlétében azért ne érveljen ezzel, ne mondja azt, hogy hú, de jó lenne, ha nem mehetnének misszióba, mert félek, hogy a testi épsége is veszélybe kerülne.
Képviselő úr, a helyzet az, hogy a missziós beosztásokért a katonáink versengenek, mert hiszen az ott elérhető jövedelem lényegesen meghaladja az idehazai jövedelmet.
Itt szeretném elmondani azt, hogy teljes tévedés Mirkóczki Ádám képviselő úrnak az e vonatkozásban elmondott felszólalása. Javaslom, hogy tessék ezt tanulmányozni, hogy mibe kerül nekünk a NATO-tagság. (Mirkóczki Ádám: Millióról beszéltem, de milliárdot mondtam.) Igen, itt 6000-7000 milliárd forintot említett, akkor az 6-7 milliárd forint, tehát egy ezreléke igaz annak, amit ön mondott, így gondolta. No, így már annyira nem eltúlzott az összeg, de mindenféleképpen szerettem volna visszatérni, nehogy a hallgatókban ez a nyelvbotlás megrögzüljön, bár ön többször is megismételte ezt a számot. (Mirkóczki Ádám: Ezermillióra gondoltam.) Nem baj, a lényeg az, hogy tisztáztuk, hogy tévedni tetszett.
Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak elmondtam már az önkéntes tartalékos rendszerrel kapcsolatban a véleményemet. Kérem, hogy vegye ezt figyelembe. Én úgy gondolom, hogy az az érintettek érdekeit szolgáló intézkedés volt, és ha tudná, hogy hány rendőr és tűzoltó jelentkezett tartalékos katonának azért, hogy a korábbi nyugdíját változatlan összegben meg tudja kapni, és boldogan szolgált az egykori vagy éppen az új bajtársai között tartalékos katonaként.
(16.30)
Nem láttam lógó orrú embereket. Ha ilyen van, annak nem is javaslom, hogy maradjon köztünk; én nyugodt vagyok e tekintetben. Nyugodt vagyok a Kiss László által elmondottak vonatkozásában is, mert hát valamennyien Isten kezében vagyunk.
Azt, hogy a hadigondozotti ellátás örökölhető legyen, megint egy igen súlyos elvi, szakmai tévedésnek gondolom, ez ugyanolyan, mint ha azt mondanánk, hogy ha a nyugdíjas meghal, akkor a nyugdíját örökölje a családja. (Dr. Staudt Gábor közbeszól.) Igen, azt mondja a képviselő úr - nem hallják a nézők -, hogy a kiesett összeg, amit elveszített. 1994-ben végérvényesen kárpótlási jelleggel; nem azért, mert járt, hanem mert az állam úgy döntött, hogy méltányolja az egykor volt hadiárvák - már évtizedek óta nem hadiárvák - sérelmét, és nekik egy egyösszegű juttatást biztosít. Ezt mindenki, aki kérte, megkapta, akkor sem volt mód arra, hogy a 49 és 90 közötti vagy mondjuk, a 49 és 54, 56, 59… - ki hány éves korában érte el a keresőképes kort, az elveszett összeget igényelje. Most két évtized elteltével elég furcsa lenne akár az eredeti jogosultnak, pláne az örökösei részéről, egy ilyenfajta jogosultságot megalapítani.
Megköszönöm Mirkóczki képviselő úrnak a Kratochwill Károlyról elnevezett - ez sem egy lényegtelen kérdés, hogy a székely hadosztály parancsnokáról neveztük el azt a honvéd középiskolát, amely egyébként egy elektronikai szakiránnyal bíró szakközépiskola volt, és ezt meg is tartottuk, mert a jövő többek között az elektronikai harcé, a kiber-védelemé, és ebben az iskolában több száz fiatal van, és ha látta őket, akkor bizonyára örült a szíve önnek is. Az enyém is örül, ha látom őket, és találkozom velük, sok nagyszerű hallgatónk van.
Én akkor döntöttem úgy, hogy elindulunk ezen az úton, és újra legalább egy ilyen középiskolát felállítunk, amikor egyszer a tábornoki kar tagjaival, voltak vagy húszan, a szobában beszélgettünk, hogy hányan vannak önök között - kérdeztem én -, akik katonai középiskolában vagy kollégiumban végeztek, és a többség feltette a kezét. Tehát igenis a jövendő katonai elitjének képzésében a tapasztalatok alapján igen hasznos lehet az, ha ilyen iskoláink vannak, ahol tizennégy éves koruktól hozzáigazodnak, beleszocializálódnak a honvédség életébe és a hazafias szellembe a fiatalok.
Fontolva haladunk, fontolva haladunk, megnézzük, egy-két évig működtetjük az iskolát, megnézzük a tapasztalatokat. A jövő esztendőben biztosan nem nyitunk újabb ilyen iskolát, de én nem zárkózom el az elől, hogy továbbmenjünk ezen az úton.
Nos, azt kéri Mirkóczki képviselő úr, hogy ciklusokon átívelő honvédelmi program kell. Szeretném emlékeztetni arra, hogy 2012-ben megújítottuk a nemzeti katonai stratégiát is, amely egy nyilvános dokumentum (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), tehát letettünk egy hosszú távra szóló - köszönöm szépen - stratégiát és egy tízéves fejlesztési tervet is. Nem ellenzem, hogy mindezeket a kérdéseket megvitassuk, és a meglévőnél is szélesebb konszenzuális alapon folytassuk a közös munkát.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
