SZATMÁRY KRISTÓF,
SZATMÁRY KRISTÓF,
SZATMÁRY KRISTÓF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat lényegében a 2011-ben az LMP által benyújtott törvényjavaslat folytatásaként, az akkor bevezetett hároméves moratórium továbbéléseként értelmezhető.
Ezt azért kívántam itt a felszólalásom elején elmondani, mert azon túl, hogy természetesen, egyértelműen a Fidesz-frakció a benyújtott javaslatot támogatja, arra kívántam volna ráutalni, hogy a magyar gazdaság és azon belül a magyar kereskedelem számára egy nagyon fontos olyan jogszabályról van szó, amely az Unió adta keretek között - bár alapvetően környezetvédelmi és területfejlesztési indokok alapján - pozitív hatással bír a magyar kereskedelem, azon belül is a magyar kiskereskedelem alakulására.
Talán hosszan lehetne elemezni - de nem teszem meg, bár közel áll a szívemhez ez a terület - a magyar kiskereskedelem elmúlt 25 éves fejlődését. Aki ismeri, tudhatja pontosan, hogy ennek az ágazatnak a gyökerei még valamikor a szocializmus utolsó éveiben gyökereztek, hiszen valamikor a 70-es években, 80-as évek elején elindított gazdasági reformok egyik lehetősége a magyar állampolgárok számára az volt annak idején, hogy önálló kis üzleteket tudtak nyitni. Nagyon-nagyon sok magyar ember élt ezzel a lehetőséggel, és ellentétben egyébként sok volt szocialista országgal, ahol ez a lehetőség nem volt meg, ez azt eredményezte, hogy a rendszerváltásra lényegében a magyar kiskereskedelem egy jelentős része egy privatizált, erős vállalkozói réteg volt, lehet mondani, az egyik legerősebb és legtalpraesettebb a rendszerváltás utáni időszakban. És ezt ki is használták, hiszen ebben az időszakban még nem jelentek meg Magyarországon azok a nagy nemzetközi láncok, amelyek majd a 2000-es évektől sorra szorították őket vissza, és egy teljesen új fogyasztási struktúrát hoztak Magyarországra.
Itt amennyi előnyünk volt, ebből elég sokat sajnos a 90-es években és a 2000-es évek elején elvesztegettünk, hiszen nem tudtuk megerősíteni, nem tudtuk vagy csak részben tudtuk - egész pontosan így fogalmazható meg - a magyar tulajdonú kiskereskedelmet annyira megerősíteni, hogy az Európai Unióba való belépésünk után felvegyék teljes mértékben a kesztyűt, a versenyt a hozzánk Nyugatról érkező, erőben, technológiákban, hatékonyságban sok esetben erősebb konkurenciával szemben.
Ennek eredménye volt az, hogy sajnálatos módon 2010-re a hazai kereskedelem - amely, mondom, egészen már a rendszerváltás korától datálhatóan döntően magyar kézben volt, döntően kis üzletek, néhány üzlet tulajdonát jelentette, sok tízezer magyar családnak adott tulajdonosi oldalról jövedelmet és több százezer embernek részvételt a szektorban - jelentősen visszaszorult. 2004 után sorra jelentek meg azok a nagy nemzetközi láncok, amelyek, még egyszer, a nyugati tapasztalatok, eladási technikák által rohamosan szorították vissza a hazai kiskereskedelemben a magyar tulajdonú társaságokat.
Nem önmagában csak ez a következménye volt, hanem a nemzetközi láncok megjelenésével a fogyasztási javak is átalakultak, és ettől az időtől kezdve datálható az lényegében, hogy a magyar piacon a magyar élelmiszerek aránya is lecsökkent, a korábbi 90 százalékról 60-70 százalék közé esett le. Ezt a negatív folyamatot nemcsak a kormányoldalon, nemcsak a különböző szakmai szervezetekben, vállalkozásoknál érezték, hanem egy általános társadalmi felismerés is párosult ehhez. Ennek tudható be egyébként az - hogy visszakanyarodjak a történet alapmotívumához -, hogy 2011-ben az LMP-frakció beterjesztett egy olyan javaslatot, amelyet a kormány felkarolt, a Fidesz-frakció támogatott, tárgysorozatba került, bár részben átalakult, és megszületett az a döntés, amely lényegében a kereskedelmi létesítmények építésére elég komoly tiltást, illetve elég komoly struktúraátalakítást vezetett be.
Hogy miért volt erre szükség? Azokon túl, amit említettem, még két indok az akkori vitából kiolvasható. Az egyik az, hogy azokon a negatív folyamatokon túl, amelyeket említettem, a hazai tulajdonú kereskedelem és a hazai élelmiszerek visszaszorulásán túl, az a negatív hatása is volt a folyamatoknak, hogy Magyarországon egyébként a korábbi szabályozatlanság miatt jelentősen nagyobb az egy főre eső kereskedelmi négyzetméterek száma, mint akár a tőlünk nyugatra lévő országokban. Ráadásul, mivel korábban fenntarthatósági, városfejlesztési szempontból nem voltak korlátok, budapestiként is el tudom mondani, hogy részben a belvárosi üresen álló üzlethelyiségek, a belváros kiürült forgalma annak köszönhető, hogy több tízezer négyzetméter kereskedelmi létesítmény jött létre például a budapesti agglomeráció vagy az M0-s körül, és míg korábban az emberek a hagyományos budapesti tereket használták részben vagy egészben vásárlásra, ezek a belvárosi részek elveszítették a vonzerejüket, és a forgalom kikerült a városból, ami nem részletezett problémákat is okozott - városképvédelmi, turisztikai, illetve életminőségi problémákat - a városban.
És hogy mi volt az oka? Az oka az volt lényegében, hogy egyébként tőlünk nyugatra, ahol ezt a hasonló problémát évtizedekkel korábban észlelték, ott a legtöbb országban egyébként valamilyen módon szabályozzák ezeknek a kereskedelmi létesítményeknek a megvalósulását; lásd például Belgium, ami a korábbi rendelkezések alapjául szolgált. Belgiumban ugyanúgy 400 négyzetméter fölött minden kereskedelmi létesítménynek az építési engedélyen túl további engedélyek beszerzése szükséges. De Olaszországtól kezdve jó néhány más európai ország is ismer különböző mértékű szabályozást a kereskedelmi létesítményekre, részben környezetvédelmi okokból, részben ellátási okokból, és részben azért, mert a közösen belakott városi környezetben egyáltalán nem mindegy, hol fókuszálódik a fogyasztás, és milyen körülmények között, mennyire elérhető egyébként ez tömegközlekedéssel, mennyire csak kocsival. Értelemszerűen az ökológiai lábnyoma is teljesen más egy M0-s körüli bevásárlóközpontnak, amit kizárólag autóval lehet megközelíteni, mint például egy belvárosi kisebb üzletnek, amelyet tömegközlekedéssel vagy akár gyalogosan is el lehet érni.
(11.20)
Tehát ez a szabályozás elindult 2011-ben, és azt tudom mondani, hogy bár - még egyszer - a szabályozás fő okai alapvetően környezetvédelmiek és építési jellegű szabályozások, pozitív hatást gyakorolt egyébként a kereskedelemre is, mert a legutolsó felmérések szerint egyébként azzal, hogy nem tudott ez az amúgy is túlterhelt, egy lakosra jutó vásárlói négyzetméter növekedni, megállt a hazai és a külföldi tulajdonú kereskedelmi egységek közötti folyamatos eltolódás, ami 2004-től érezhető volt.
Értelemszerűen, mivel ez üzleti érdekeket sértett, volt mindenféle reakció belföldön és külföldön. Egyébként a moratórium az idei év végén lejár, ezért is volt szükség ennek az új javaslatnak a beterjesztésére, ami azért alapvetően, már igazodva a korábbi moratóriumhoz, ahhoz képest egy normál közigazgatási eljárásba helyezi át a 400 négyzetméter fölötti engedélyek megadását. Tehát közelítünk a korábbi, ideiglenes tűzoltásnak tűnő javaslattól az Európai Unióban is jobban bevett gyakorlat felé.
Én bízom abban egyébként, hogy most is valamifajta konszenzussal vagy részben konszenzussal tudjuk ezt a javaslatot elfogadni, mert - még egyszer - a korábbi bevezetett javaslat egy olyan nagyon nehéz terepen, ami egyébként az Európai Unióban a legliberalizáltabb piacnak számít, a kiskereskedelemben sikerült egy olyan intézkedést hozni, amely, ha áttételesen is, de a hazai tulajdonú kereskedelem számára egy pozitív fejleményt hozott, illetve reményt hozott arra, hogy városstrukturális és környezeti szempontokból is egy pozitívabb jövőbeli kiskereskedelmet próbáljunk kiépíteni. Ezen megfontolások alapján természetesen a Fidesz-frakció támogatja a benyújtott javaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
