DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Full text search

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már mindenki által ismert a be nem váltott ígérete Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, hogy két héten belül rendet csinál Magyarországon. Azonban nemcsak 2010-ben tett vállalhatatlan ígéretet a belügyminiszter, hanem úgy tűnik, 2001-ben is, 13 éve, amikor megígérte, hogy rövid időn belül új rendőrkapitányság épül Karcag városában.
A kijelentést és az igényt jogos elvárásokra alapozta, melyek a következők voltak. A Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területe több olyan nagykunsági mezővárost, nagyközséget, falvat ölel fel, melynek közrendje és közbiztonsága országos szinten is, már 2001-ben is kihívásokkal küzdött, elég csak Kunhegyest, Kunmadarast vagy éppen az irányítási központot, Karcagot megvizsgálni és Karcagra gondolni.
Ezen túlmenően a karcagi kapitányság az 1912-ben befejezett, akkor még korszerűnek tekinthető, de azóta sem felújított épületben albérletbe költözött. Már a kezdeti terveknél is az volt az egyik fő indok, hogy új kapitányság kell, mert a bérlemény, amely valójában a városháza egynegyedén elhelyezkedő intézmény, semmiben sem felel meg a rendőrség szakmai előírásainak és a kor kihívásainak.
Az ígéret után a már sajnos megszokott lassúsággal haladtak az új karcagi rendőrkapitánysági épülettel kapcsolatos állami intézkedések. Álljon ennek ékes példájaként 2005-ből egy sajtóhír: „Az önkormányzat 2001 óta tárgyal a Belügyminisztériummal a városi rendőrkapitányság elhelyezéséről, és a jelenlegi önkormányzati bérleményben működő rendőri szervezetnek a szakemberek új területként a József Attila utca, Széchenyi sugárút által határolt területet találták a legalkalmasabbnak” – emlékeztetett az akkori polgármester, jelenlegi miniszter: Fazekas Sándor.
A város hat kisebb telek tulajdonjogát szerezte meg ahhoz, hogy a 3000 négyzetméter nagyságú terület rendelkezésre álljon. Ezt követően szinte nem telt el úgy év, hogy ne lett volna a beruházás elkezdése és megvalósulása téma. Minden évben elhangzott a rendőrkapitányság közbiztonsági évértékelőjekor az újabb ígéret az építkezésre. Pártállástól függetlenül minden kormány és miniszter bőszen ígéretet tett a már akkor közel egy évtizede húzódó ügy megoldására, követve a kezdő, könnyelmű ígéretet tevő Pintér Sándort. De megismételte 2011-ben Pintér Sándor ismételten ezt a kijelentést, amikor kijelentette a megyei rendőrfőkapitány jelenlétében, hogy lesz Karcagon új rendőrkapitányság.
És hogy mi is az igény, ami adott? A Karcagi Rendőrkapitányság éves illetékességi területre vonatkozó beszámolójából könnyen megállapítható, a bűncselekmények száma egy folyamatosan hullámzó, de hosszú távra vetítve növekvő tendenciát mutat a térségben. Különösen elszaporodott az erőszakos, a tulajdon elleni bűncselekmény, ír erről például a karcagjobbik.tv hírportál, de akár az Alfahír is, amelyek összegző cikkeiből megtudhatjuk, hogy a rendőrkapitányság közbiztonsági beszámolójával is alátámasztottan 2011. évről 2012-re bizonyos bűncselekmények száma a duplájára nőtt. Elég csak azt mondani, hogy az összbűncselekmények száma 33 százalékkal, míg a betöréses lopások száma 102 százalékkal emelkedett.
Emlékezetes esetek a közelmúltból a sorozatos rablások, amelyek a város lakosai ellen történtek, de az elmúlt napokban Karcagon verték meg azt a mentőst is, aki beteghez ment ki munkáját ellátva, sőt Kenderesen támadtak a jogszerűen intézkedő rendőrökre a helyi lakosok, és majdnem hogy áldozatot is követelt a rendőrség elleni erőszak. Óriási mértéket öltenek az uzsora- és drogterjesztői bűncselekmények. Számos, sajnos elhíresült környékbeli esetet mondhatnék még, azonban nem kívánom a környék jó hírét rontani.
Ha pedig a fokozott rendőri jelenlétre gondolunk, nyilvánvalóan azt is látni kell, hogy kinőtte ez a létesítmény a kereteit, és már nem szolgálja a százéves bérlemény az ott dolgozók kényelmét. Aki ma ellátogat a Karcagi Rendőrkapitányságra, siralmas állapotokkal találkozik, omladozó falak, félszobányi leesett falrészek, korszerűtlen irodák. Az odaérkező eljárásba vont személyekben az állapot visszatetszést kelt, csökkenti a rendőrségbe, az eljáró rendőrbe vetett közbizalmat, az ott dolgozó állománynak pedig mind fizikálisan, mind morálisan kényelmetlen az ingatlan állapota.
Így hát felmerül, kérem szépen, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, a fentieket végighallgatva, hogy kinek áll érdekében, hogy egy ilyen megoldatlan helyzetet tartsunk fenn. Ki az a notórius ígérgető, aki közel 14 éve már ciklusokon átívelően nem tud vagy nem akar ígéretéhez híven cselekedni? Mi akadályozza meg a meglévő telekkel, meglévő építési tervekkel rendelkező új Karcagi Rendőrkapitányság felépítését, amikor mind szervezetileg, mind a bűncselekmények számából adódóan erre igény van?
Kérem szépen tisztelettel, eljött az idő, hogy végre valaki komolyan vegye a Karcagi Rendőrkapitányság új épületének megvalósítását, a nyilvánosságon keresztül kérem tehát a kormányt, belügyminiszter urat, hogy ne halogassa a beruházás megvalósítását, mert aki így tesz, az nem érdekelt a vidék közbiztonságának javításában és fenntartásában. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť