ANDER BALÁZS

Full text search

ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 2014. június 6-án jelentette be a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Szijjártó Péter sajtófőnöke, hogy a Budapestet és a szerb fővárost összekötő vasútvonal megépítését tartalmazó beruházás előzetes megvalósíthatósági terve június végére elkészül, és ez a dokumentum ismertetni fogja a hozzávetőleg 3 milliárd dolláros beruházáshoz szükséges kínai hitel feltételeire vonatkozó javaslatokat is. Nos, a hónapnak vége, de még mindig nincs az asztalon az adófizetők szempontjából nem éppen mellékes tervezet.
Ha a parlamenti pártok közül nem lehet valamelyiket vasútellenességgel vádolni, akkor a Jobbik az. Számtalan alkalommal minden lehetséges fórumon kiálltunk azon véleményünk mellett, miszerint a vasútfejlesztések ügye egyik elsőrendű prioritása a gazdaságnak, a magyar vidéknek. Határozottan elleneztük, amikor a hetvenes évek kádárista, vasúthálózat-ésszerűsítésnek hívott vidékpusztításának hű utódjaként, tanítványaként a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok kivégeztek majd félszáz mellékvonalat. És nem rejtettük véka alá elmarasztaló ítéletünket, amikor az Orbán-kormány ígéretei ellenére ezeknek csak a töredékén állította vissza a közlekedést, számos helyen pedig ritkította a járatokat. Ennek kapcsán sem felejtettük el szembesíteni a kormányt korábbi hitvallásával, amikor ellenzékben még azt magyarázták, hogy a közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági, vállalati kérdés, az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a postát, az iskolát és a vasutat, ez alapvető állami kötelezettség.
A nehéz helyzetbe hozott vidéki emberek nevében kimondtuk, hogy a vonalbezárások előtti gazdasági felmérések statisztikáit sokszor direkt alakították úgy, hogy az a közútnak kedvezzen. Arra is rámutattunk, hogy a mellékvonalak bezárása nem járt érdemi megtakarítással. Hisszük, hogy a közlekedési módok közül a vasút szerepe kiemelkedő, hiszen energiatakarékosabb, biztonságosabb, költséghatékonyabb, károsanyag-kibocsátása pedig alacsonyabb, mint a közúti árufuvarozás vagy személyszállítás esetén. A vasút a hőskorától kezdve óriási hatással van a gazdaságra, a társadalomra, tehát a fejlesztés szükségszerű, de annak hatékonysága egyáltalán nem mellékes.
Nagyon örülnénk ennek a kétvágányú pályának is, annak meg különösen, ha azon 160 kilométer/órás sebességgel suhanó, modern szerelvények száguldoznának. Szívesen leszünk a Kelet lándzsahegye, s örülnénk annak, ha a Kína és Közép-Európa közötti együttműködés regionális központjává hazánk válhatna, szívesen vennénk, ha rajtunk keresztül vezetne az új selyemút.
De világosan akarunk látni egy olyan projekt kapcsán, ahol majdnem 1000 milliárd forintos összköltségről beszélhetünk. Világosan garantálva akarjuk látni, hogy a kormányzat biztosítani tudja, hogy a mostani, számunkra hátrányos kereskedelmi mérleg nem fog tovább romlani, ugyanis jelenleg a Kínába irányuló magyar kivitel csupán 2 milliárd dollár évente, ezzel szemben viszont 5 milliárd dollárnál is nagyobb értékben érkeznek hozzánk kínai áruk. Tehát ostobaság volna saját kereskedelmi mérlegünket tovább rontani, elősegítve, hogy az idegen áruk még inkább elborítsák hazánkat, taccsra vágják könnyű- és feldolgozóiparunkat - már, ami megmaradt belőle -, ráadásul úgy, hogy a kormányzat mindezt a magyar családok nyakába rakott, újabb kölcsönökből kívánja finanszírozni.
Hol vannak a tervek, amelyek garantálják, hogy kiegyenlítődjön az óriási külkereskedelmi deficitünk, amelyek garantálják, hogy ne a magyar adófizetők finanszírozzák Kína térségünkbeli gazdasági térhódítását? Hol vannak a tervek, amelyek garantálják, hogy a kivitelezés ne hazai vagy külföldi oligarchák extraprofitjának fejőstehenévé váljon? Bízom benne, hogy demagóg módon nem azzal kenik el a kérdést, hogy a felvetésünk a vasút és a keleti kapcsolatok ellen irányul, ugyanis erről szó nincsen. Mi sem akarjuk, hogy igaz legyen a mondás, miszerint a vasutat nyáron a gaz, télen pedig a fagy tartja össze. Készséggel elismerjük, hogy akár a kormánynak is lehetnek jó kezdeményezései, viszont az adófizető polgároknak joguk van a részletek megismeréséhez.
Tehát éljen a vasút, éljenek a fejlesztések, éljenek a keleti kapcsolatok, de látni akarjuk a terveket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť