DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Amióta magától a volt miniszterelnöktől tudjuk, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, egy kicsit nagyobb gyanakvással figyeljük az SZDSZ által felügyelt tárcák közbeszerzéseit. A nyáron kirobbant autópálya-építési botrány után újabb SZDSZ-es tárcáról derült ki, hogy a közbeszerzési eljárást csak fügefalevélnek használták, az autópálya-építő cégek kartellmutyizása után négy egyetem informatikai rendszerét szállító három informatikai cég ellen indított a Gazdasági Versenyhivatal kartelleljárást.
(14.30)
Miről is van szó ezekben az ügyekben? A milliárdos pályázatokon részt vevő cégek előre egyeztetik az ajánlataikat, előre eldöntik, hogy egyes pályázatoknál ki fogja a legkedvezőbb ajánlatot tenni, és természetesen a győztes mindig bevonja az alvállalkozói körébe a megegyezésben részes vesztes feleket. A legutóbbi esetben ehhez a törvénytelen eljáráshoz az Oktatási Minisztérium munkatársai is asszisztáltak, még a pályázatok kiírása előtt összehozták az érintett egyetemek vezetőit a kartell tagjaival.
Miniszter úr, mit kíván tenni annak érdekében, hogy a jövőben az SZDSZ által irányított tárcák tiszta, törvényes versenyben költsék el az adófizetők pénzét? Úgy is kérdezem önt, mint Csillag István miniszter utódját. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť