ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Full text search

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): A Fidesz képviselőcsoportja hét indítvány napirendretűzését kezdeményezte, amelyek közül hat előterjesztés sürgős tárgyalásba vételét is indítványozta. Ezek közül azonban két előterjesztést a kijelölt bizottság nem vett tárgysorozatba, így ezek napirendre kerüléséről nem dönthet az Országgyűlés. A Házszabály 47. § (6) bekezdésnek megfelelően vita nélkül döntünk ezekről.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja korábban kezdeményezte, hogy a napirend egészüljön ki a T/4292. számú előterjesztéssel, de a szükséges aláírásokat ehhez nem nyújtotta be, így erről most nem határozunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a nemzeti petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról szóló T/10529. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem támogatta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan azt korábban jeleztem, most négy olyan indítványról határozunk, amelyek napirendre kerülését és sürgős tárgyalását is kezdeményezte a Fidesz képviselőcsoportja. Ez a két javaslat egymást feltételezi, ezért ezekről szavazógép alkalmazásával, együtt határozunk. Valamennyi döntés előtt azonban az előterjesztőnek lehetősége van arra, hogy kétperces időkeretben indokolja a sürgős tárgyalásba vétel indítványát.
(12.50)
Megkérdezem az előterjesztőket, kívánják-e indokolni a “Nemzeti petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével, a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról” szóló T/10538. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét. Igen, megadom a szót Fónagy János képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjából. Öné a szó.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť