DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Full text search

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorítására alakult albizottság másfél éves munka után elkészítette jelentését, és annak végrehajtására országgyűlési határozati javaslatot terjesztett elő.
Az albizottságot létrehozó három állandó parlamenti bizottság megtárgyalta és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az előterjesztéseket. Az országgyűlési határozat általános vitája során is megállapításra került, hogy a jelentés alapos, gondos, szakmailag megalapozott anyag, az országgyűlési határozat kiegyensúlyozott, arányos, jól szolgálja a kitűzött cél belátható időn belüli elérését.
Az albizottság tagjai, akik munkájuk során folyamatosan egyeztettek az érintettek legszélesebb körével, és döntéseiket, javaslataikat, ajánlásaikat kizárólag konszenzussal, azaz teljes egyetértés mellett hozták meg, várták a határozatot kifogástalanná tevő szakmai módosító javaslatokat. A módosító javaslatok jelentős többsége, amelyek azután a bizottságokban még az egyharmados támogatást sem kapták meg, nem szakmai, hanem politikai töltetűek voltak. Miután ezzel a kormány képviselője minden esetben egyetértett, joggal feltételezhető, hogy a kezdeményezés is kormánykörökből származott.
Az országgyűlési határozat feladatokat, felelősöket és határidőket tartalmaz. A módosító javaslatok politikai csomagja arra irányult, hogy a feladatok lazább megfogalmazást kapjanak, a teendők gazda nélkül maradjanak, a határidők szűnjenek meg, illetve a távoli jövőbe tolódjanak ki.
Az előterjesztők által nem támogatott, a bizottságokban már elutasított módosító csomag kapcsolódó módosító indítványként mégis előkerült a részletes vita lezárását követően. Ismét nem kapta meg az igen szavazatok többségét, például a mai napon az alkotmányügyi bizottságban még az egyharmadot sem.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány és az MSZP-frakció egy részének tevékenysége következtében állt elő az a helyzet, hogy ma az országgyűlési határozat hatályba léptetése érdekében a Házszabálytól való eltérésre van szükség. Abban az esetben ugyanis, ha a kormány méltányolja és tiszteletben tartja az albizottság igen értékes, konszenzussal létrejött jelentését, az MSZP frakcióvezető-helyettese megbízik az albizottság MSZP-s elnöknőjében és tagjaiban, a kormányzati szervek időben - erre minden lehetőségük megvolt - kialakítják álláspontjukat az egyes feladatokkal kapcsolatosan, az országgyűlési határozat alapján a munka már most folyhatna.
(13.10)
A huszonnegyedik óra után vagyunk az ingatlanokkal és a bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések elleni küzdelem megkezdésével. A Fidesz ezért is támogatja a Házszabálytól történő eltérést, és bízik abban, hogy a ma sorra kerülő szavazáskor csak azok a módosító javaslatok kapnak többséget az Országgyűlésben, amelyeket az előterjesztők befogadtak és támogattak. Azt várjuk: nem fordul elő, hogy bármelyik frakció felelőtlenül az országgyűlési határozat kiürítését, a felelősség és az időben történő intézkedések számonkérhetőségének meghiúsítására irányuló módosító javaslatokra szavaz. Lehetővé kívánjuk tenni, hogy ma a zárószavazással ténylegesen meginduljon és felgyorsuljon az úgynevezett lakásmaffia elleni összehangolt, arányos és eredményes munka.
Kérem a Házszabálytól történő eltérés elfogadását és az albizottság eredeti javaslatainak egyhangú támogatását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť