HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Még nem tartunk a második szakasznál, a 73. ajánlási pontnál, amely alapján kormánypárti szocialista képviselők az eredeti javaslathoz képest több mint 2,5 milliárd forintot elvesznek a civil szervezetektől. Arról majd a rendes hozzászólásomban fogok szólni, bár Baja Ferenc államtitkár úr ezt a dolgot próbálta megmagyarázni.
Államtitkár úr, amikor ön arról beszél, hogy az előző ciklusban milyen támogatást kaptak a civil szervezetek, akkor elfelejti hozzátenni, hogy működési támogatást, s még persze ez sem lenne pontos, hanem a parlamenten keresztül juttatott működési támogatást. Mert tisztában kell lennünk azzal, hogy a civil szervezetek nem ezt és nemcsak ezt a támogatást kapták, ez a legkisebb része annak, ami az előző években a parlamenten keresztül eljutott hozzájuk működési támogatásként. Az egyébként évről évre mindig az inflációt meghaladta, míg a Horn-kormány idején több mint százmilliót kivontak ebből az alapból. De mindegy is. A számok a következőt mutatják összes civilszervezeti támogatásként: míg 1998-ban nem érte el az 500 milliárd forintot az összes támogatás - normatív, nevesített, pályázatokon keresztül juttatott támogatások -, amit egyesületek, alapítványok kaptak, addig 2002-ben már némiképp a 600 milliárd forintot is meghaladta. Ez azt jelenti, hogy jelentősen emelkedett az előző ciklusban az egyesületeknek, alapítványoknak juttatott támogatás, és ez alatt értük el, hogy az állami támogatás a szervezeti bevételi struktúrában megközelítette a 30 százalékot, míg korábban, 1998 előtt jó, ha 20 százalék volt.
Látom, a kormány köztisztviselői most súgnak a szocialistáknak, hogy majd mit reagáljanak erre a felvetésemre. Köszönöm szépen. Bizonyára így született meg az a javaslat is, amely a 73. ajánlási pontban elvesz több mint 2,5 milliárd forintot a civil szervezetektől. Egyébként kérem a köztisztviselőket, hogy az esküjükhöz híven dolgozzanak.
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť