TATAI-TÓTH ANDRÁS

Full text search

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Országgyűlés! A tényállást az imént ismertette a képviselő úr, úgyhogy én csak az eltérő vélemény összefoglalására szorítkozom.
Gyakorlatilag Horváth Balázs képviselő úr, mint a kormánypárti MDF kabinetvezetője, 2 százalékos sikerdíj eltulajdonításával vádolta meg nyilatkozataiban a Zongor-Dióssy párost, ahogy ő nyilatkozott. Több százmillió forintról volt szó ezekben a nyilatkozatokban, amelynek kapcsán, hogy idézzem a képviselő urat: pontosan tudja, hogyan lehet a pénzt kiemelni a rendszerből. Tehát gyakorlatilag több százmillió forint elsajátítási szándékával vádolta meg a képviselő úr Zongor Gábort és Dióssy László urat.
(19.10)
A mentelmi bizottság kormánypárti tagjai úgy értelmezik a mentelmi jogot, hogy az nem azt a célt szolgálja, hogy országgyűlési képviselő szabadon rágalmazzon olyan embereket, akik ráadásul nem is tagjai a parlamentnek, tehát nincs módjuk ugyanazon a fórumon a becsületüket megvédeni. Emiatt a mentelmi bizottság öt tagja Horváth Balázs képviselő úr mentelmi jogának a felfüggesztését javasolja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Folyamatos zaj.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť