DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, sajnos hosszú évek óta probléma az, hogy színesfémlopásokkal kapcsolatban nem sikerült teljes körű eredményt elérni sem a hatóságoknak, sem azoknak, akiknek dolguk lenne az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésében. Bizonyára a képviselő úr gondosan fontolgatta, hogy melyik tárcának tegye fel a kérdést, hiszen ez nemcsak rendőrségi kérdés, hanem más hatóságnak is van ebben dolga és feladata. A színesfémhulladék-gyűjtési, -forgalmazási, -felvásárlási tevékenység szabályszerűségének ellenőrzésében a fogyasztóvédelmi hatóság területi szerveinek és az adóhatóságnak is van feladata.
Korábban az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi és közbiztonsági főigazgatója kiadott egy együttes intézkedést arra vonatkozóan, hogy a színesfém illegális begyűjtésével, felvásárlásával és forgalmazásával összefüggő bűncselekmények eredményesebben legyenek földerítve. A rendőrség tehát ellenőrzi a színesfém-felvásárlással foglalkozó vállalkozások telephelyeit, főként konkrét bűncselekmények felderítése kapcsán, emellett évente több alkalommal razziaszerű ellenőrzést is tartanak.
Tekintettel arra, hogy a képviselő úr ismét felhívta a nyilvánosság figyelmét is erre a bűncselekményre, ami sajnos azokkal a káros hatásokkal jár, amit a képviselő úr is mondott, én e helyről szeretném azt mondani, aki erre figyel és akinek erre füle van, hogy úgy a felvásárlóknak, mint azoknak az illegális felvásárlóknak, akik járják egyébként az utcákat, és illegálisan vásárolnak fel színesfémet azoktól, akik hajlandók ilyet eladni, hogy a hatóságoknak fokozottan feladatává fogjuk tenni a jövőben, hogy ezt a tevékenységet határozottabban és fokozottabban ellenőrizzék. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť