SÓS TAMÁS

Full text search

SÓS TAMÁS
SÓS TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Turi-Kovács urat figyelve, a bevezetőjében említette: ha a szocialisták adnak, annak az ellenkezője igaz. Úgy érzem, hogy ez a gondolat jól tükrözi a mai nap vitáját. Feltételezzük már egymásról azt, hogy mindenki jót akar, és valamilyen párbeszédet azért jó lenne itt kialakítanunk!
Feltették önök a kérdést, mit hoz a jövő - hangzott az első gondolat. A kérdésfeltevés, azt gondolom, jogos, hiszen a jövő mindannyiunk közös ügye és felelőssége. E kérdésfeltevés ugyanakkor annak beismerése is, hogy az MSZP-SZDSZ vezette koalíciós kormány több mint egyéves tevékenysége sikeresnek minősíthető, a kormány olyan intézkedéseket valósított meg, amelyek a társadalmi igazságosság jegyében ténylegesen javítottak a társadalmi csoportok helyzetén, az emberek, családok életkörülményein. Gyakorlatilag 845 milliárd forint felhasználását jelenti ez.
A másik gondolat: mit hoz a jövő? Azt gondolom, hogy végre fogjuk hajtani a kormányprogramot, és ez négy évre szól, teljesíteni fogjuk azokat, amiket vállaltunk. Itt ma már elhangzott számos gondolat, de hogy az idővel gazdálkodjak, az önkormányzatok kapcsán: azt gondolom, ma még itt nem hangzott el, hogy nézzük a tendenciát 1990 óta, nézzük azt, hogy valamennyi, elmúlt ciklusban lévő kormányzó pártnak ebben felelőssége van. Kérem, miért nem nyúltunk hozzá az önkormányzatok finanszírozásához, és teszem föl az abban a patkóban, ebben a patkóban lévő kollegáknak, akik önkormányzati szövetségekben vagyunk, ezt közösen meg kellett volna már tenni a különböző ciklusokban, és igenis mindannyiunknak közös felelőssége, és ezt várják tőlünk.
Szeretném kiemelni, hogy a cél-, címzett beruházásoknál igenis volt az elmúlt négy évben diszkrimináció, és ne tessenek tőlünk sajnálni, amikor, mondjuk, Hevesen négy éven keresztül ígérték nekünk, hogy a szociális otthon megépül, és az nem épülhetett meg. Természetes, hogy ezen ciklus elején ez a beruházás el fog indulni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť