JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem állítottam, hogy az önkormányzatok könnyű helyzetben vannak. Azt tudom, hogy nagyon sok önkormányzat nagyon nehéz helyzetben van, de nem a 2003. évi költségvetés okozza a problémájukat, nem a Medgyessy-kormány okozza az ő gondjaikat.
Állítom ezt azért is, amit Kovács képviselő úr az előbb mondott: ő 50 százalékot mondott, 47,6 százalék 2002-ben, amely költségvetést még az Orbán-kormány ideje alatt fogadta el a parlament, ez a szám arra vonatkozik. Ugyancsak ezt lehet mondani a bérhikivel kapcsolatban is.
Képviselő Úr! Az ÁSZ és az érdekképviseletek a törvényjavaslathoz tették az észrevételt. Nagy hiba, ha ezt a törvényhez kapcsolja, a törvénybe már belekerült a felülről nyitott kassza a bérhikire. Ez járt, és ez nem pályázat, ez megillette az önkormányzatokat. Lényegesen eltért a 2003. évi törvény a 2003. évi törvényjavaslattól önkormányzati szempontból. Lényegesen jobb lett, csak hogy emlékeztessem önt: az óvodai normatíva 170-ről 182-re emelkedett, és lehetne folytatni a sort.
Tehát a törvényjavaslathoz fűzött véleményt nem lehet azonosítani a törvényhez fűzött véleménnyel. Elvonásokról lehetne beszélni. Az előző négy évben, amikor zárolásra került pénz, amikor már a parlamenti megszavazáskor tudtuk, hogy 1,7 százalékkal kevesebbet kapnak az önkormányzatok, akkor keletkeztek a problémák. Nem tudtuk, a Medgyessy-kormány egy éve alatt nem tudtuk ezeket a problémákat megoldani, de egy nagy lépést megoldottunk: a közalkalmazotti bérek rendezését. Úgy gondolom, hogy ez olyan lépés volt, amit önök nem tudnak elvitatni.
2003-ban nem romlott az önkormányzatok helyzete, de továbbra is sok önkormányzat nehéz helyzetben van, amit az előző évekből összeszedtek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť