GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, nem fognak meglepődni, ha én más szemüvegen keresztül vizsgálom a mezőgazdaság helyzetét, mint előttem szóló képviselőtársam. Nyilván ennek egyike oka az, hogy én az elmúlt négy évet nem a Gazdasági Minisztériumban töltöttem, hanem egy olyan állami gazdaságban voltam vezető, amit furcsa módon privatizáltak. Tehát ilyen értelemben a gyakorlati tapasztalataim természetesen mások, mint Glattfelder képviselőtársamnak.
Az tény, hogy a magyar mezőgazdaság a folyamatos aszály, az európai túltermelési válság és az elmúlt időben irreálisan erős forint miatt komoly gondokkal küszködik. Ez, valamint a világ tendenciáit figyelmen kívül hagyó korábbi agrárpolitika 2002-ben több költségvetési módosítást is igényelt. Én most először ezekről szeretnék szólni.
A Fidesz-kormány 2001. évben meghirdette a családi gazdaságok kiemelt programját - ez nagyon pozitív dolog -, viszont 2002-re semmilyen forrást nem rendelt ehhez a támogatáshoz. Ezt a hiányt, ami 8 milliárd forint volt, a Medgyessy-kormány költségvetési tartalékokból fedezte. Piaci feszültségek kezelésére további közel 6 milliárd forint került friss forrásként bevonásra 2002-ben. Emellett a tárca saját hatáskörben több átcsoportosítást hajtott végre, amelyek elsősorban a fejlesztések bővülését segítették.
Választási ígéreteinknek megfelelően 2002. évben nagy összegű, 60 milliárd forint hitelkonszolidáció és elemikár-enyhítés történt. Az ellenzék által sokat kritizált intézkedés 38 ezer őstermelő, 1600 egyéni vállalkozó, 6400 családi gazdálkodó, 1600 gazdasági társaság helyzetén segített. A konszolidáció az idei évben is folytatódott, és 12 milliárd forint hitelt érintett a kedvezőtlen adottságú térségekben tevékenykedő gazdák esetében. Ezeknek az intézkedéseknek a hatására és a támogatások körének bővülésével nagy volumenű technológiai és technikai modernizáció indult be az ágazatban.
Az is örömteli, hogy a Medgyessy-kormány sikeresen lezárta a SAPARD-támogatások brüsszeli elfogadtatását, amelynek segítségével első ízben kerültek uniós források a magyar gazdákhoz. Az EU-források az első körben 499 pályázónak 11 milliárd forint támogatást jelentettek, és a sikeres pályázatok aránya lényegesen meghaladta a közép-európai térség hasonló mutatóit.
Ezen a területen további lehetőségek nyílnak előttünk, hiszen 2004 májusáig még közel 40 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet már lényegesen kedvezőbb feltételekkel - a korábbi programokon túl - gépberuházásra is igénybe vehetnek a gazdák. Ennyit a géptámogatások leállításáról. Ez a 40 százalékos támogatottság mellett újabb 100 milliárd forint fejlesztést segít elő az ágazatban.
A Medgyessy-kormány ebben a két évben 27,5 milliárd forint vissza nem térítendő és 50 milliárd forint hiteltámogatással segítette az elemi kárt szenvedett gazdákat. Csak jelezném, hogy a termelők ennek az összegnek a korábbi kormány idején négy év alatt még a felét sem kapták.
Pozitív változásokat hozott az ágazatnak az adótörvények 2003. évi változása. Az ágazatot egészében érintette - a választási ígéreteinknek megfelelően - a minimálbér adómentessé tétele és az egészségügyi hozzájárulás mérséklése. Ígéreteinknek megfelelően növeltük az őstermelők adómentes értékhatárát, valamint a kisvállalkozói körben kedvezményezés adózással elszámolható árbevételek mértékét.
Elmondhatjuk, hogy a 2003-as támogatási rendszer szinte valamennyi eleme megfelel az európai gyakorlatnak. Az ez évi keretek szinte teljes körű felhasználása bizonyítja, hogy jó célok irányába terelődtek a források.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy a támogatások fokozatosan elfogynak, nem hiba, hiszen a gazdák - bízva a jövőben - soha nem látott beruházásokba kezdtek. A megváltoztatott földtörvény, illetve a Nemzeti Földalap létrehozása növelte a termelést végzők, a ténylegesen földből élők biztonságát. Külön kiemelném a “földért életjáradék” programot, amely több ezer, elsősorban idős ember hátralévő életét könnyíti, és sokat segíthet a birtok-összevonási célok megvalósításában.
Már a 2004. évi lehetőségeket javítandó országgyűlési határozattal döntöttünk az EU-források nemzeti kiegészítéséről. A döntés a magyar gazdák versenyhátrányát mérsékli, és az uniós forrásokkal együtt a jelenleginél lényegesen jobb helyzetbe hozza a termelőket. Természetesen emellett továbbra is fenntartjuk a nemzeti támogatások azon körét, amelyek az Unióban nem támogatott ágazatokat segítik. A támogatások fogadásához szükséges intézményrendszer európai normáknak megfelelő kialakítása a közeljövőben befejeződik, így nem kell attól tartani, hogy nem tudjuk igénybe venni az uniós forrásokat.
Tisztelt Ház! Ezek a tények, ellentétben azokkal a hamis állításokkal, amelyekkel az ellenzék folyamatosan zavart próbál kelteni. Az MSZP-frakció agrárügyekkel foglalkozó tagjai, akik a szakmát nemcsak a tankönyvekből ismerjük, pontosan tudjuk, hogy sok területen vannak hibák, sok még a javítanivaló, de valljuk, hogy az uniós csatlakozás küszöbén a nehéz helyzetben lévő magyar mezőgazdaság érdekében történő összefogás fontosabb, mint a folyamatos acsarkodás. Mi ebben kívánunk partnerek lenni, és ehhez kérjük az ellenzék támogató segítségét.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť