KISS PÉTER

Full text search

KISS PÉTER
KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdezők már a nemzetbiztonsági bizottság szeptember 9-i ülésén ezekre a kérdésekre egyszer választ kaptak, megfelelő körülmények között, hiszen itt Tóth András államtitkár úr mintegy négyórás bizottsági meghallgatása úgy fejeződött be, hogy senkinek sem maradt megválaszolatlan kérdése. Így az önök kérdésére is közvetlenül volt módja válaszolni.
Ezek után ezt az interpellációt nehéz másképp értékelni, mint félreértést. Félreértése annak, hogy ön most olyan körülmények között kíván választ kapni kérdésekre, amelyek - mint ön is tudja - nem alkalmasak arra, hogy azokat a válaszokat meg lehessen ismételni, amit a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén önöknek megtett Tóth András államtitkár úr.
Mindezekre tekintettel a válaszom a következőkre szorítkozik. 1. Tóth András hivatalos minőségben találkozott Kulcsár Attilával 2003. június 26-án. 2. figyelemmel a K&H Bank nagyságára, tulajdonosi szerkezetére, indokoltnak tűnt - és ez később be is bizonyosodott, hogy indokolt volt - a találkozó. A meghallgatás mintegy negyed óráig tartott. 3. A találkozást követően az államtitkár úr utasítást adott a Nemzetbiztonsági Hivatalnak arra, hogy az eszközeivel próbálja konkretizálni, felderíteni a kapott információk valóságtartalmát. A hivatali rendnek megfelelően tájékoztatta a kormányzati pénzügyi vezetőket - mint a pénzügyi szektor, a bankrendszer működése jogszerűségéért végső soron felelősöket.
Az államtitkár úr jelzését figyelembe véve vehette fel a kapcsolatot a pénzügyi kormányzat a bank tulajdonosaival, és kezdődtek meg azok a tárgyalások, amelyek eredményeként - ma már ismert - a betétesek esetleges káráért a tulajdonosok jótállnak. Ilyen értelemben a bank megfelelő működését garantálják és biztosítják, és ez nyilvánvalóan mindannyiunk érdeke is.
Kérem mindezekre tekintettel az itt megismételt válasz tudomásulvételét és az elfogadását.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť