MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Elhangzott a lakáshitel adókedvezménye Kékesi úr szájából. Sajnos azt kell mondanom neki, hogy hiába beszél a szocpolemelésről, ezt egyébként még nem tették meg olyan lépésben, ahogy a programjuk szól, mert egymillió forint gyerekenként - az első gyereknél is egymillió forint, de még nem tartunk ott. Még ha meg is lesz az emelés január 1-jétől, ami egy jó irányba tett lépés, akkor sem valósulhat meg, ha az első gyereknél megvan az egymillió forint. Ez fontos dolog, de nem helyettesíti azokat a helyzeteket egy olyan kétgyerekes családban, akik korábban már igénybe vették a sokkal alacsonyabb szocpolkedvezményt, és most, hogy a gyerekek nagyobbak lettek, serdülnek, az 50 négyzetméteres lakásból egy 70 négyzetméteres lakásba mennének. Ez az ő esetükben, mondjuk, egy 15 milliós lakást jelent, 6 milliós önrészük van, és 9 milliós hitelt vesznek fel. Ön, illetve Medgyessy Péter, Csabai Lászlóné és más szocialista személyek szerint ők erre nem szorulnak rá; hiába van 6 milliós önrészük, teljes mértékben megszüntetik az adókedvezményt. Teljes mértékben, azok után, hogy azt ígérték, hogy nem szűkíteni, hanem bővíteni fogják a kedvezményeket.
Használt lakás esetében ugyanígy nem ér semmit, amit ön mond, a szocpol nem vonatkozik használt lakásra, márpedig a szegényebb, a nehezebb helyzetben lévő emberek sok esetben azért vesznek használt lakást, mert az új lakás sokkal, legalább 10-15-20 százalékkal drágább, ezért számukra az tűnik szerencsésebb megoldásnak, ha a használtlakás-piacon néznek körbe, és ott vásárolnak lakást maguknak, illetve a gyermekeiknek. Azt kell mondanom, hogy nagyon durva szociális igazságtalanságok keletkeznek a szocialista lépés következtében. Egy 5 millió forintos hitel esetében tízéves futamidőnél mintegy 3 milliós veszteség ér egy-egy magyar családot, Medgyessy Péter ennyit vesz ki egy olyan magyar család zsebéből, aki egy átlagos 5 millió forintos hitelösszeget tíz évre vállalt, és öt évig elveszti a 10 ezer forintot havi szinten, öt évig pedig a húszezer forintot.
Tisztelt Képviselőtársam! Tudom, hogy tud számolni. Számolja ki: ez 3 millió forint egy ilyen család esetében. Ez az önök bűne lesz. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť