MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt kell hogy mondjam, egyetértek Béki Gabriellával, nevezetesen abban, hogy a kiszámíthatóság, a biztonság, a tervezhetőség alapvető kérdés. Nekünk itt, a parlamentben ezt a kérdést rendkívül pontosan kell követnünk, és sajnos, ebben a tekintetben nagyon komolyan sérül ez az elv. Ami most történik, teljes mértékben átrendezi az adótörvényeket, óriási bizonytalanságot gerjeszt, az emberek nem tudják, hogy mi lesz.
Erre az egyik legjobb példa a lakáshitelek adókedvezménye, ahol is évtizedekre terveztek az emberek előre - kapom sorra az e-maileket, a leveleket, a telefonokat -, tíz-húsz évre erre alapozva, illetve arra, amit Medgyessy Péter mondott, mely szerint: „Az MSZP semmit sem akar megszüntetni, semmit sem akar elvenni az emberektől, hanem tovább szeretné bővíteni a kedvezményes lakáshitel-támogatásokat.” Hittek Medgyessy Péter szirénhangjának, de csalódniuk kellett, mert az adótörvény felrúgja a családok százezreivel kötött megállapodást, és lehetetlen helyzetbe hozza családok tízezreit, százezreit azzal, hogy a korábban beígért és kibővíteni szándékozott adókedvezményeket hol eltörli, hol pedig drasztikusan csökkenti.
Azt kell hogy mondjam, örülni kellett volna annak - és akkor nem hallottam a hangját -, amikor kétéves adótörvényeket terjesztett be a Ház elé a Fidesz, és két évre stabilak voltak az adótörvények. Ebben az értelemben azt kell hogy mondjam, hogy mi sokkal inkább kielégítettük ebbéli kívánságát, és ezek szerint remélhetőleg egyetértett velünk abban, hogy hosszabb távra kell tervezni az adótörvények vonatkozásában, és az a rángatózás, kiszámíthatatlanság, amit itt látunk a szocialisták és a szabad demokraták részéről, rengeteg kárt okoz magával a bizonytalansággal.
Sajnos, egy dolog a bizonytalanság, és egy másik dolog az, hogy drasztikus adóemelés történik. Adóemelés, restrikció, elvonás, kedvezmények felszámolása, járulékok növelése – ez lényegében az adótörvények legfontosabb üzenete az emberek számára. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť