IVANICS FERENC

Full text search

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy a mostani adótörvény vitája egész különleges helyzetet teremt, hiszen bárhogyan is nézzük, és az előbb Tállai András megfogalmazásában pontosabban láthattuk, a mostani vita mégiscsak egyfajta dicsérete a Bokros-csomagnak. Mert mi volt a helyzet? A Bokros-csomag egyenes, őszinte ütés volt a magyarságnak, egy egyenes, őszinte ütés az adórendszernek. Magyarországot térdre kényszerítették, évek kellettek, amíg rendbe jöttek a dolgok.
Most mi zajlik? Most a jóléti rendszerváltás programja zajlik, azt hirdetik, hogy milyen jó nekünk. Mosolyognunk kell, miközben erősen gyomroznak minket. Nem hiszem, hogy ez egy normális adótörvény beterjesztését teszi lehetővé, nem hiszem, ez az a helyzet, amit a magyar polgárok kétes többsége megszavazott másfél évvel ezelőtt.
(18.50)
Én azt hiszem, hogy amikor az ellenzéki oldalról megfogalmazódik az, hogy sulykoljuk az adótörvényekkel kapcsolatos mondandókat, akkor őket az zavarja, hogy az igazságot ismételgetjük, mert egyszerűen és világosan láthatók a számok, egyszerűen és világosan kirajzolódik például az áfával kapcsolatosan, hogy Magyarország a legmagasabb terhelést adja 15,8 százalékkal a GDP arányában, és ez összességében az adóbevételekben, az adóterhelésben egyedülálló. Tulajdonképpen ezt próbálom megindokolni, hogy egyedülállóan magas Európában - nem hiszem, hogy bármiféle indokunk lenne erre, külső ok. Lehet ezt uniós indokokkal is körbebástyázni, de valójában nem erről van szó.
Azt hiszem, hogy egyre többeknek és többeknek válik nyilvánvalóvá a valóság: a király meztelen, a költségvetésben nincs pénz, bevételeket nem produkálnak, és ilyen törvényekkel, mint ahogyan az előzőekben is láthattuk a két kis, rövid törvénynek a hosszú vitájával, bizony a költségvetést toldozni-foldozni kell, bizony a költségvetés komoly bajban van, ezért szerepel ilyen rosszul az adótörvény beterjesztése.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť