ELNÖK (Mandur László)

Full text search

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Ezen már komoly viták folytak, így fogadtuk el a napirendet, és úgy értelmeztük - és ehhez én a továbbiakban is fogok ragaszkodni -, hogy abban a pillanatban, ahogy elfogadtuk a napirendet azokkal az időkeretekkel, ami ebben szerepel, ez időkeretnek számít. És hogy a későbbiekben elkerüljük az ilyen vitát, és a kritikára tudja, hogy mi szokott a válasz lenni az ülésvezetést illetően, ezt nem ismételném meg, vagy nem mondanám el, mert szómegvonással jár a dolog. (Dr. Hargitai János: Házszabályellenes, amit csinál.) Kérném szépen azt figyelembe venni, hogy a jövőben is szigorú monotonitással ragaszkodom ahhoz, hogy ha egyszer ez a rend, hogy amennyiben az ajánlást elfogadjuk, az időkeretnek számít, ezt én be is fogom tartani (Kósa Lajos: Köszönjük szépen. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.), egyetlenegy esetet leszámítva, ha a Ház egyhangúlag hozzá fog járulni ahhoz, hogy valaki a felszólalását majd folytassa. Ez nem állt fenn jelen esetben, ezért kénytelen voltam a képviselő asszonytól megvonni a szót. Nagyon sajnálom. (Dr. Kovács Zoltán: Ez alatt már el is mondhatta volna.)
De most kétperces felszólalásra megadom a szót Tállai Andrásnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť