BALLA GYÖRGY

Full text search

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Béki Gabriellával értek egyet, tényszám, hogy az SZDSZ 15 százaléka jelen van a vitánál. Ez az ő sajátos pechjük, hogy ez a 15 százalék egyébként két főt jelent összességében. Azt gondolom, ez akkor is dicséretes, ha látjuk azt, hogy a szocialisták hány fővel vesznek részt a vitában, mert azt lehet mondani, hogy a kisebbik kormánypárt lényegesen jobban érdeklődik a vita iránt, mert kétszer annyian vannak a két fővel, mint ahányan a szocialisták részt vesznek a vitában.
Az érdemi részre visszatérve: én is azt gondolom, hogy vannak jó hírek, mert úgy tudom, hogy a zongorahangolás áfája sem emelkedik a következő évben, leszámítva szinte minden mást, ami emelkedni fog, többek között például az energia, és nem is kis mértékben fog az energia emelkedni. Csak egyetlenegy számot hadd mondjak, tisztelt képviselőtársaim: önmagában a villanyáram áfájának az emelkedése 41,4 milliárd forintot fog kivenni az emberek zsebéből, ennyivel fognak többet fizetni a következő évben. Az már világosan látszik, hogy a személyi jövedelemadóban nem tehercsökkenés, hanem tehernövekedés lesz. Egyébként minden adónem növekedni fog. Az áfaemelés miatt közvetlenül is sok tíz- és százmilliárdot fognak az emberek befizetni.
Ez a szocialista adótervezet jelenleg, ez a szociális érzékenységről tanúbizonyságot tévő adótervezet. Kicsit sajnálom, hogy erről egymás között kell vitáznunk, és egy szem tiszteletre méltó szocialista képviselőt leszámítva nincs, akinek elmondjuk a véleményünket.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť