DR. CSAPODY MIKLÓS

Full text search

DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a lehetőséget. Erről a malévos síremlékről persze tudunk, leginkább az érintettek, a hátramaradottak tudnak, akik tegnap, tegnapelőtt meg is koszorúzták, én azonban nem ezt kérdeztem. Nem a diplomáciai szerződések felsorolását vártam, mert én ezekkel tisztában vagyok, tisztelt államtitkár úr. Nem egy ilyen gebinbe kiadott választ vártam ebben az ügyben, ez egy méltatlan válasz. Ez fölkészületlenség, ez a pont, a feladat letudása.
Tisztelt Elnök Asszony! Nemrégiben az öcsém megkereste dédapánk sírhelyét, aki az első világháborúban veszítette életét, az első világháború vége felé. Megtalálta. Megtalálta, igaz, hogy dolgoznia kellett, igaz ugyan, hogy levéltárban, Bécsben és Budapesten dolgoznia kellett, de mert akarta, megtalálta. És nem azzal állt elő a családtagoknak - akik persze örültek, hogy ez a felfedezés és ez a kegyeleti aktus megtörténhetett -, hogy sajnos nincs, pedig sokat dolgoztunk vele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), tisztelt államtitkár úr.
Sajnos, ezt a méltatlan választ a hozzátartozók nevében elfogadni nem áll módomban. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť