TÓTH IMRE

Full text search

TÓTH IMRE
TÓTH IMRE (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Közismert, hogy Brüsszel az agrárium csatlakozásra való felkészítésében bekövetkezett veszélyes elmaradásokért, mulasztásokért meghúzta a magyar kormány, az pedig az agrárminiszter fülét. De ezt megelőzően az Európai Unió mind az intézményrendszer, mind az integrált igazgatási ellenőrzési rendszer fejlesztésére jelentős támogatásokat biztosított, az utóbbira mintegy 2,7 milliárd forintot. Az ellenzék többször, én már 2002 októberében interpelláltam, hogy e nemkívánatos veszélyre idejében felhívjuk az agrárminiszter figyelmét, aki minden válaszában visszautasította észrevételeinket.
Ugyanakkor mit tett, mit mulasztott el tenni? A tenderkiírás szerint a tendergyőztessel 2003. június 7-én kellett volna szerződést kötni, a kivitelezés szerződéses időtartama hat hónap lett volna. Ha ez megvalósul, akkor a magyar agrártermelőknek még lett volna esélyük az uniós támogatások elnyerésére. De nem ez történt, és mára körvonalazódik az a kép, amely szerint 2004-ben jó esélyük van a magyar gazdálkodóknak arra, hogy ne jussanak hozzá az uniós támogatáshoz, az egyszerűsített rendszer miatt jelentős termelői csoportok kiesnek a támogatás lehetőségéből, hogy az adható 30 százalékos magyar költségvetési támogatás csak adható maradhat.
Mire ment el az idő, mi is történt, történik a tenderrel? A tenderbizottság megállapítása szerint a T-Systems konzorcium bennfentes információk felhasználásával tette meg ajánlatát és kezdte meg a rendszer fejlesztését. Ezért a vonatkozó törvények és az eljárásrend megsértéséért, a többi pályázóval szembeni tisztességtelen előnyért kizárták a tenderből. A tender győztesének a francia Communication & Systems konzorciumot hozták ki, amelyről viszont rövid időn belül kiderült, hogy valótlan cégadatok közlésével pályáztak, és ezzel kizárták magukat a tenderből. Ezek után öt hónapig az integrált irányítási-ellenőrzési rendszer tenderével érdemi dolog nem történt.
Minden érintett megdöbbenésére a korábban bennfentesség miatt kizárt T-Systems konzorcium is az ajánlattevők között szerepelt most utóbb. 2003. november 14-én lebonyolították a tárgyalásos eljárást, melynek végén sikerült kiválasztani az egyetlen olyan céget, amely az integrált irányítási-ellenőrzési rendszer fejlesztésében óriási, európai hírű referenciával rendelkezik. Ez a Hewlett-Packard. Ez a világcég múlhatatlan érdemeket szerzett a lengyel igazgatási rendszer padlóra küldésében, a támogatási keret hatékony, ám eredménytelen elköltésében. Ennek következményeként a lengyelek visszafizetni kényszerültek a kapott fejlesztési PHARE-támogatást.
Miniszter Úr! A tender eredményének politikai döntésével lehet, hogy csöbörből vödörbe kerültünk, és a végső eredmény valószínűleg ugyanaz lesz, mint a lengyeleknél?

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť