DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is köszönöm szépen, hogy jónak minősítette a sorozat első számát a televízióban. Ez számomra megtisztelő megfogalmazás; remélem, a továbbiakkal is meg lesz elégedve. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Én három dologról tárgyalhatok a televízió vezetőivel. (Egy hang a Fidesz soraiból: Vegye fel a lányát!) Az egyik: olyan kérdésekről, amikor az állami pénzekről, az adófizetők pénzéről van szó, és a finanszírozás dolgai vetődnek fel. A másik, ha törvényi szabályozással kapcsolatban merülnek fel kérdések, végül a harmadik, ha interjút kér tőlem a televízió valamelyik vezetője. Ezek azok a témák, amikről én tárgyalok, másokról nem szoktam tárgyalni.
Nem említette - sajnálattal állapítom meg -, hogy a Duna TV elnökével is találkoztam; természetesen igaz, így van. Csak azért, ha esetleg a viszontválaszban nehezebb helyzetben lenne, szeretnék segíteni: ővele is találkoztam, és tárgyaltunk olyan kérdésekről, hogy hogyan lehet például a határon túli műsorokat jobbá tenni, abban az értelemben jobbá tenni, hogy gazdagítani a közvetítői hálózatot, gazdagítani a stúdiók lehetőségét, és hogyan lehet jobban működtetni a tengerentúli adások programját. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Pénzt kell adni!)
Egyéb más dolgokban, tisztelt képviselő asszony, összefüggések, amelyeket ön kérdezett, nincsenek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť