SZABADOS TAMÁS

Full text search

SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az Oktatási Minisztérium valóban új közhasznú társaság létrehozását tervezi 175 millió forintos jegyzett tőkével, amelynek kétharmad része tárgyi apport. A szervezet a korábban más szervezetekben működő közoktatás-fejlesztési programok, az április óta nyilvános közoktatási stratégia és a várható nagy volumenű közoktatás-fejlesztési projektek összehangolására jön létre. Az, hogy mekkora forrással gazdálkodhat, attól függ, hogy milyen megrendeléseket kap majd az Oktatási Minisztériumtól és más szervezetektől.
2. A kht. vezetői posztjára pályázatot írunk ki, vezető munkatársai pedig az arra legalkalmasabbak lesznek. Szakmai kérdésekben nem kívánunk szakmai módon értelmezhetetlen jelzőt használni. Ezek közé tartozik például a “holdudvar” elnevezés is.
3. Az Állami Számvevőszék a kht. szervezésével kapcsolatban nem fogalmazott meg kritikát.
4. Véleményem szerint a közoktatás irányítási és fejlesztési feladatai éppen e szervezet létrehozásával válnak szét. Ez teszi lehetővé, hogy a kifejezetten szakmai, fejlesztési feladatok egy szervezetben, fejlesztő környezetben lehessenek.
Emlékeztetem a tisztelt képviselő urat arra, hogy ilyen jellegű szervezete a közoktatásnak két évtizede immár nincs. Emlékeztetem továbbá, képviselő úr, hogy kht. formában működik régóta mindenki megelégedettségére a Zánka Gyermek- és Ifjúsági Centrum, a pilisborosjenői Pedagógus Továbbképző Központ, amelyet önök is tovább működtettek, bár vezetőit leváltották, valamint az önök kormányzása idején 2000-ben létrehozott Educatio Kht. is. Úgy látszik, önöket csak az a kht. zavarja, amelyet nem önök alapítanak, és vezetőit nem önök nevezik ki.
A következő minisztereknek egyébként nem köti meg a kezét a közoktatás-fejlesztési kht., mert ha nem akarják az oktatás új fejlesztési és innovációs eredményeit alkalmazni, felhasználni, ám tegyék, akkor nem alkalmazzák; maradnak, ahol maradnak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť