HERÉNYI KÁROLY

Full text search

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Tállai András elmondta, én magam nem ismétlem meg, ebben a mostani pénzügyi helyzetben én is más napirend előttire számítottam, de ez nem baj, és nem lenne baj, ha ez a mostani napirend előtti valami olyan győzelemről vagy olyan hatalmas eredményről szólna, mint ahogy ez meg lett komponálva.
Miniszter úr azt állította, hogy 800 ezer vállalkozóból 12 ezer vállalkozó tudott hitelhez jutni, és akárhogy számoljuk, ez a vállalkozóknak mindösszesen másfél százaléka. Tehát ha az összes vállalkozó másfél százaléka volt képes ezekhez a hitellehetőségekhez hozzájutni, akkor ott valami nagyon nagy baj van. A baj pedig az - ahogy ezt nagyon sokszor elmondtuk -, hogy a magyar vállalkozók zöme, a kis- és középvállalkozók zöme nincs olyan helyzetben, hogy ha egy bankba beteszi a lábát és bármilyen hitelhez folyamodik, akkor őt hitelképesnek minősítse a bank, hiszen a minősítési rendszer sokkal szigorúbb annál, mint hogy ennek a magyar vállalkozók sokasága képes lenne megfelelni.
Számos alkalommal felhívtuk a kormány figyelmét, hogy nem ez a helyes eljárás, hogy olyan pályázati rendszereket írunk ki, amivel a vállalkozóknak csak meglehetősen kis százaléka tud élni - ha 15 százaléka tudott volna élni vele, az is nagyon kicsiny szám, hiszen sokkal nagyobb tömegű támogatásra lenne szükség -, hanem a vállalkozók tőkehelyzetén kell oly mértékben és oly módon javítani, hogy aztán ezekkel a lehetőségekkel élni tudjanak.
Eltelt újra egy esztendő, itt vagyunk az európai uniós csatlakozás küszöbén, és a 800 ezer magyar vállalkozó a kormányzati tehetetlenség következtében meglehetősen rossz esélyekkel néz a következő esztendei csatlakozás elé. De még nem késő, ha a kormány átgondolja a gazdaságpolitikáját, különösen ezt a részét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami a kis- és középvállalkozókat érinti, akkor talán lehet a helyzeten javítani.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť