DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném mondani azt, hogy nem kívánok élni azzal a felkínált lehetőséggel, hogy a be nem váltott ígéretek kérdését az elmúlt négy és fél év perspektívájában tekintsem át, mert abból négy év kapcsán súlyos, beváltatlan ígéretek halmazával lehetne találkozni. Azt gondolom, hogy tényleg nem ez a dolog lényege, mint ahogy az sem a dolog lényege ma már, hogy hova jutott a magyar mezőgazdaság annak az agrárpolitikának az eredményeképpen, amit az ön kormánya annak idején folytatott.
Viszont teljesen jogos és ezért helyénvaló az a kérdés: mi lesz a jövővel? Képviselő úr, az a 25 százalék, amit az Európai Unió automatikusan ad, január óta volt ismert, öt hónap rendelkezésre állt volna arra, hogy próbáljuk javítani, az előző kormány próbálja javítani, nem történt semmi. Amit mi el tudtunk érni, az a plusz 30 százalék, megoszlik két részre, európai uniós támogatásra és saját forrásra. Az európai uniós támogatás a vidékfejlesztési forrásokból történő átcsoportosítás alapján van, de európai pénzekből van, a másik fele pedig az állami költségvetésből.
Azt tudom mondani, képviselő úr, hogy azért kértük ezt a lehetőséget, mert élni fogunk vele. Élni fogunk azzal, hogy az 55 százalékig elmenjünk. Tehát 55 százalékos támogatást kívánunk adni. Hogy milyen abszolút összeghez vagy mértékekhez képest, arra én ma nem tudok válaszolni azért, mert ez, ahogyan ezt ön is pontosan jól tudja, az európai uniós támogatási szint 55 százalékát képviseli, tehát annak az 55 százalékát fogják a magyar gazdák megkapni, ami lényegesen kedvezőbb árakat és jövedelmi viszonyokat teremt a növénytermelésnél, a növénytermelés igen-igen jelentős ágazatainál, továbbá az állattenyésztés néhány ágazatában is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť