MOLNÁR ALBERT

Full text search

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Napóleon azt mondta, amikor szétkergette a vének tanácsát, akik az alkotmányt írták, hogy egy alkotmány legyen rövid és homályos. Nos, mint tudjuk a történelemből, Napóleon elbukott Waterloonál, és mi ebből tanultunk. Ezért lett az eva rövid, de világos. Valóban egy rövid, mellékleteivel együtt egy 19 oldalas törvényről van szó. Tehát aki eddig azt mondta, hogy ez egy nehezen átlátható és nehezen kezelhető törvény volt, az vagy nem tanult meg olvasni, vagy meg kellett volna. Ez egy éjszaka alatt nagyon egyszerűen áttanulmányozható törvény.
A mostani általános vitával az egyszerűsített vállalkozási adóról folytatódik a Medgyessy-kormány lakosság- és vállalkozásbarát intézkedéseinek a sora. A jóléti rendszerváltás programját hirdette meg kormányunk, és a tegnapi nap tanúi voltunk azon nagyarányú adócsökkentési törvénycsomag általános vitájának, mely a következő évekre meghatározza azokat a jogszabályokat, melyek keretei között folytatódhat az első és második száznapos programban meghirdetett egyrészt szociális fordulat további elemeinek végrehajtása, másrészt a 2000 első negyedéve óta tartó gazdasági növekedés ütemcsökkenésének megállítása, majd a gazdaság évi 4-5 százalékos stabil, fenntartható növekedésének feltétlen biztosítása. Ugyanis csak ez adhat alapot arra, hogy a következő években is hasonló nagyságú adócsökkentésekről beszélhessünk.
E program egyik eleme a kis- és középvállalkozók részére nyújtandó lehetőség, s ezt a szót aláhúznám: ez egy lehetőség. Tehát mindenki, aki nem értette, hogy mi az egyszerűsített vállalkozói adó, annak tudnia kell, hogy egy választható, új adófajta. Nem kötelező. Egy ajánlat.
Az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetésének célja a kisvállalkozások közterheinek és adminisztrációs kötelezettségeinek a csökkentése. Egyéb, a kis- és középvállalkozók helyzetén javítani tudó intézkedés is született már. Ilyen a tételes egészségügyi hozzájárulás összegének havi csökkentése, amely 4500 forint/hóról 3450 forint/hóra csökkent munkavállalónként, mely közel 3 millió munkavállalót érint, illetve munkáltatóikat. Lehetőség van fejlesztési tartalék adómentes képzésére, az amortizáció gyorsítására, például számítástechnikai eszközöknél 50 százalékos mértékig, valamint a környezetvédelmi épületeknél 15 évre gyorsulhat az amortizáció. Az adóeljárási szabályok egyszerűsödnek, a fejlesztési adókedvezmény már az EU-csatlakozási időpont előtt, 2003. január 1-jétől bevezetésre kerül. További kedvezmények biztosítottak környezetvédelmi beruházásokhoz.
Az egyszerűsített vállalkozói adó az érintett körben csökkenti a vállalkozók közterheit, mérsékli a vállalkozások adminisztrációs és könyvelési kötelezettségét, egyszerűsíti az adózási eljárást, megszünteti az árbevétel elköltségesítési kényszerét. Helyreállítja az adóhivatal és az adózók közötti bizalmat. Az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetése mintegy félmillió vállalkozás megerősödéséhez, fejlődéséhez teremthet átlátható, egyszerű adózási viszonyokat. Az új adónem alanya lehet valamennyi személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozó, a társasági adó hatálya alá tartozók közül a közkereseti társaság, a betéti társaság, kft.-k, szövetkezetek, ügyvédi irodák, szabadalmi ügyvivő irodák, végrehajtó irodák, erdőbirtokossági társulatok.
Az eva bevezetésének nem az ügyeskedők támogatása a célja, ezért szükségszerűen be van építve néhány feltétel. Például a szoros tulajdonosi kapcsolatban álló vállalkozások egymás közötti ügyleteinek kezelése érdekében az egyéni vállalkozó csak akkor lehet adóalany, ha az adóévre vonatkozóan olyan jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, melyben 10 százalékot meghaladó szavazati jogot biztosító részesedéssel rendelkezik, nem választja az evatörvény szerinti adóalanyiságot. További fontos feltétel, hogy áfával együtt számítottan a 15 millió forintot nem haladhatja meg az éves árbevétel az adóévet megelőző két adóévben; folyamatos, változatlan szervezeti formában való működés az adóévet megelőző naptári évben és az azt megelőző évben. Az evaalanyiság munkaviszony mellett is választható.
Az adóalanyiság választását december 1-jétől 20-áig be kell jelenteni az állami adóhatóságnak, és ezt a bejelentést minden évben meg kell ismételni. Ennek megfelelően a 2003-as adóévre vonatkozó bejelentést 2002. december 1. és 20. között lehet megtenni.
Néhány szó az eva alapjáról, mértékéről, adóelőlegről és az adófizetésről. Az eva alapja az adóévben megszerzett összes bevétel, módosítva néhány korrekcióval. Az eva mértéke a pozitív adóalap 15 százaléka. Az eva alanya negyedévente adóelőleget fizet, és az eva bevallásának és megfizetésének határideje a számviteli törvény hatálya alá tartozó adóalanyok esetében a beszámoló letétbe helyezésére előírt határidő, más adóalanyok esetében az adóévet követő év február 15-e.
Külön kell beszélni a felhalmozott vagyon vagy házipénztár utáni adóról.
(15.20)
A bevételi nyilvántartást vezető közkereseti társaság, a betéti társaság csak a vagyonnövekmény likvid, azaz nem tárgyi eszközben, illetve immateriális javakban megtestesülő része után fizet 20 százalékos mértékű adót. Az adót három év alatt egyenlő részletekben kell megfizetni, és az adóalapot százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás nem terheli. Jogi személy, például kft., szövetkezet vagy ügyvédi iroda esetében az adóalanyiság időszaka előtt keletkezett eredménytartalék, jóváhagyott osztalék alapján csak akkor kell adót fizetni, amikor ténylegesen a kivonás megtörténik.
Nagy könnyebbséget jelenthet a vállalkozásoknak a nyilvántartási kötelezettség egyszerűsödése. Az evát választó egyéni vállalkozó bevételi nyilvántartást vezethet. Közkereseti és betéti társaság esetében választási lehetőség kínálkozik: vagy bevételi nyilvántartást, vagy a számvitelről szóló törvény szerinti nyilvántartást vezetnek. Más evaalanyok pedig a számviteli törvényről szóló törvény szerint vezetik nyilvántartásaikat.
Az eva kiváltja az általános forgalmi adót, a cégautó adóját, egyéni vállalkozóknál a vállalkozói személyi jövedelemadót, a vállalkozói osztalékalap után fizetendő személyi jövedelemadót, gazdasági társaságoknál a társasági adót és az osztalék utáni személyi jövedelemadót. Az eva megszűnik, ha a vállalkozó úgy dönt, hogy nem kíván tovább ezen adóformában működni, azaz nem jelentkezik be például a következő évre, vagy ha a vállalkozás bevétele meghaladja a 15 millió forintot.
Példaértékű az a folyamat, ahogy ez az új adófajta alakult a megszületésétől napjainkig, ahogy a jelenlegi formájában előttünk van. Hosszú idő és számos szakmai, társadalmi fórum díszítgette, nyesegette, ezáltal folyamatosan változott, és lett a többség számára elfogadható, egyszóval hasznos.
Tudom, hogy mindenki nem fogja választani ezt az adózási módot. Nyilván az fogja választani, aki mérlegel, számol, megnézi a bevételét, az elábéjét, a költségeket, az adminisztrációs terheket, és ezután lehet dönteni vállalkozásonként és egyénileg. Ha valaki arra a következtetésre jut, hogy ezen új adónem bevezetésével jobban jár, azaz kevesebb adót fizet, akkor evaalany lesz. Még egyszer mondom, a rendszer bevezetése nem kötelező, hanem lehetőség. Ne mi döntsünk senki helyett, hanem adjunk egy új lehetőséget, legyen új szín a magyar adórendszerben! Vállalkozástól függ, hogy választja-e ezt az adózási formát. Ez az adófajta, ugyanúgy, mint minden törvény, tisztességes vállalkozót feltételez. Arról nem érdemes beszélni vagy ötleteket adni, hogy ki, kik hogyan próbálják majd kijátszani ezt az adónemet. Azért vannak a hatóságok, hogy éberen őrködjenek, és betartassák a játékszabályokat. Szeretném megjegyezni, mindent ki lehet játszani, de azt bűncselekménynek hívják. Ilyen a fiktív számlák gyártása is. Ezt hivatalból üldözni kell.
Az eva költségvetési hatásainak felmérése az egyéni és társas vállalkozások által 2001. évre benyújtott személyi jövedelemadó, társasági adó és általános forgalmi adó bevallásai alapján megtörtént. Az adózó egyedi és nem összevont adataira támaszkodott, a számítások statikusan készültek. Az alkalmazott feltételezés szerint elsősorban azok a vállalkozások térnének át az evára, amelyeknek az új adónem keretében a 2001. évre bevallottnál kevesebb adót kell fizetniük.
A 2001. évben 418 ezer egyéni vállalkozó és 292 ezer az evaszámításnál számba vehető társas vállalkozás, kft., bt., közkereseti társaság, tehát összesen 700 ezer ilyen vállalkozás nyújtott be feldolgozható, az eva számításához felhasználható adóbevallást. Ebből a 700 ezres vállalkozói körből 578 ezer adózó mutatott ki 15 millió forintos bruttó bevételnél kevesebbet. Ez tehát azt jelenti, hogy 580 ezer potenciális evaalany van Magyarországon. Ugye, ez jelenthet ezekhez tartozóan - ha legalább egy főt veszünk mindenhova - 1 millió főt, akit ez pozitívan érinthet. Jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni, nem az én feladatom, de várhatóan az egyéni vállalkozók nagyobb százaléka tud az eva alá bejelentkezni, és arra számítunk, hogy körülbelül 30 százalék lesz a társas vállalkozások aránya, 70 százalék az egyéni vállalkozásoké.
Egy nemzet akarata több millió apró egyéni akaratra bontható és azokból áll össze. Az a jó törvény, amely nemcsak ezen akaratok eredőjét tudja megfogalmazni, hanem olyan, hogy abban megtalálhatók ezek az apró akaratok és vágyak is. Úgy látom, hogy az evatörvény tartalmaz ilyen elemeket a kisvállalkozók akaratából és vágyaiból.
Ezért bízom abban, hogy a rövidesen útjára bocsátott új adófajta valódi segítséget jelent a kisvállalkozások széles tömegének. Az ilyen törvényeket az emberek örömmel tartják be, mert egyszerre biztosít számukra elfogadható terhet és jogkövető magatartást. Bízom abban, hogy a képviselőtársaim támogatásával rövidesen igent mondunk az evára. Ezzel egy új adónemmel, egy új lehetőséggel, az egyszerűsített vállalkozói adóval bővül és lesz színesebb a magyar adórendszer. Ehhez kérem az önök segítségét, jobbító szándékú véleményét és módosító javaslataikat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť