FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az az igazság, én értem azt, hogy az előzőekben megszólaló MSZP-s képviselőtársam szerint nagyon sokan várják már az eva megjelenését. Azért értem, mert önök a választások során és most is, amíg meg nem történt az eva beterjesztése, szerintem túlfűtött várakozást gerjesztettek a vállalkozók körében.
Amikor ezt meg fogják ismerni, nagyon el fognak gondolkodni. Ez várhatóan kettéosztja majd a vállalkozók körét is. Tartok tőle, hogy aki érdemben egy bevételeket is felmutató vállalkozást működtet, nagyon óvatos lesz. Tartok tőle, hogy ha ezt az adótörvény-tervezetet odaadják egy könyvvizsgálónak vagy egy könyvvitelt vezető cégnek, ezt kielemezve ugyanazokat az aggályokat fogják önöknek elmondani, mint amely aggályokat Tállai András képviselőtársammal felsoroltunk. Nekünk nem az ellen van esetleges aggályunk, hogy a vállalkozóknak egyszerűbb legyen a könyvelése, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük, hanem az ellen, hogy az az eredeti szándék, amit önök megfogalmaztak, véleményünk szerint messze nem teljesül ebben az evatörvény-tervezetben.
És mint említettem, mára - ez alig tíz nap - már olyan problémák merültek fel, amik a szakmai újságokban olvashatók, amelyek kikerülhetetlenné teszik az eva benyújtott törvénytervezetének a módosítását. Ha ezt önök most nem teszik meg, ezt csak kormányrendeleti szinten lehet majd korrigálni.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť