GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatról való tájékoztatóm vagy értékelésem előtt a bizottsági vélemények megerősítettek abban, hogy van értelme néhány mondat erejéig visszatérni az előzményekre. Azt hiszem, vagy legalább is magam is reménykedem abban, ahogyan az államtitkár úr elmondta, talán most végleges nyugvópontra helyezhető a gázközművagyon kérdése. Ugyanakkor rögtön elmondom, hogy bizony, tamáskodom én magam is, mert már vannak észrevételek, hogy mi van a '95 utánival. Tehát maga a helyzet előttünk van, ezért azt hiszem, érdemes végiggondolni, valójában mi is történt. Tehát azt hiszem - talán ebben a patkó mindkét oldalán egyetértünk, ha nyugodtan végiggondoljuk -, hogy 1990 után a gázközművagyon és az önkormányzati törvény között óriási ellentmondások húzódnak.
Mit is jelent ez valójában? Az önkormányzati törvény, amely 1990-ben született, az 1990. évi LXV. törvény 107. § (1) bekezdés c) pontja mondta azt, hogy a belterületi közművek az önkormányzatot illetik, kivéve az állami tulajdonban lévőket. Ezt követően 1991-ben a XXXIII. törvény, amely szintén arról beszél - egy kicsit már pongyolán fogalmazva -, hogy a közművek az önkormányzatot illetik, de a tanácsi - tehát ott is pántlikázva vagyon - közművek kerülnek az önkormányzatok tulajdonába.
Hogy a probléma mennyire volt valós, számomra közvetett bizonyíték, hogy 1993-ban, az Antall-Boross-kormány idején született egy törvény, amely akkor megpróbálta orvosolni a problémát, és akkor sem úgy vetődött fel, hogy a gázközmű az önkormányzatoké, hanem az időközben bekövetkezett finanszírozási változások miatt egyfajta igény jelentkezett, mely az önkormányzati hozzájárulásokat lett volna hivatott visszajuttatni az önkormányzatoknak. Ezért szólt akkor az a törvény úgy, hogy az 1980-ig átadott önkormányzati pénzek és vagyonok 30 százaléka, ezt követően évente 2 százalékkal növekedő mértékben - az 1994-es hozzájárulásoknál 54 százalékot rendelt visszaadni az önkormányzatoknak.
Az akkori vita az volt - és ezért mentem vissza -, hogy a vagyonátadás és az önkormányzati törvény közt tényleg ellentmondás van, és e törvény kapcsán egy akkori beadvány után megtörtént az Alkotmánybíróság állásfoglalása. Az Alkotmánybíróság 1309/B/1993. számú határozata indokolásában egyértelműen kimondja, hogy az önkormányzati törvény az, amely kizárta, hogy a gázközművagyon átadható legyen az önkormányzatoknak. (Dr. Kovács Zoltán: Ez nem így van!)
Ezek után hadd mondjam azt, és hadd folytassam azzal, hogy akkor megtörtént a nevesítés, de hogy milyen érdekes volt a hozzáállás, még akkor is, ha Kovács Zoltán képviselőtársam ezt nem így látja, hadd mondjam azt, hogy az akkori kormány sem tudott ezzel mit kezdeni annak ellenére, hogy a törvényt megalkotta, de vagyonátadásra nem került sor. A vagyonátadásra a szocialista-szabad demokrata kormány időszakában került sor, amikor már az önkormányzatok még az elmaradt kamatokat is kezdték e törvény, tehát az 1993. évi LXXXII. törvény kapcsán maguknak követelni.
Valójában itt mi is a probléma? Az, hogy az önkormányzatok 1990 óta folyamatosan forráshiánnyal küzdenek. Mire alapozom ezt a megállapításomat? 1995-ben, a privatizációt megelőzően, abból a szándékból kiindulva, hogy igenis, ezekben a közszolgáltató társaságokban legyen erős, meghatározó az önkormányzati tulajdonrész, döntött úgy az akkori kormány és a parlament, hogy a gázközművagyon 40 százalékát rendelte az önkormányzatoknak átadni.
Talán nem kell hosszan beszélnem az idő rövidsége miatt arról, hogy mit jelenthetett volna ez a 40 százalék? Ez az igazgatóságban, felügyelőbizottságban való részvételt jelenthetné, és ma már a vállalkozások üzletvitelére komoly ráhatása lehetne az önkormányzatoknak. Arról már nem is beszélek, hogy ez egyfajta osztalékot, tehát még szabad forrást is jelenthetne ma már az önkormányzatoknak.
Mindezek után jutottunk el oda, amit az előző kormány igazságügy-minisztere felvállalt, hogy megpróbál ebben a kérdésben egyfajta igazságot tenni az önkormányzatok és az állam között. Ennek eredménye lett a 2001. évi LVI. törvény, amely akkor 63 milliárd forintot rendelt az önkormányzatok között elosztani, szintén készpénzben és értékpapírban. Az akkori törvény, tehát a 2001. évi törvény az egyik jogalapja annak, ami most történik. Akkor is nagyon sokan elmondtuk az általános vitában, hogy a dolog nem zárható le 1993. augusztus 3-án, mert vannak folyamatban lévő ügyek, és célszerűbb lenne - hadd használjam az akkori kifejezésünket - a privatizáció időpontját, 1995. december 31-ét figyelembe venni. Akkor a parlament bölcs döntése alapján kötelezettséget is vállaltunk arra, vagy a törvény erejével köteleztük a kormányt arra, hogy 2002 őszén ezt az előttünk lévő törvényjavaslatot nyújtsa be.
A törvényjavaslatról hadd mondjak még néhány gondolatot! Bízom abban - mint ahogyan a bevezetőmben is elmondtam -, talán ezzel nyugvópontra jut ez a súlyos kérdés, és most tényleg 1995. december 31-ig, a privatizáció befejezéséig kerülnek számbavételre a forrásátadások vagy a vagyonátadások. De azért itt hadd hivatkozzam arra, amit Arnóth képviselő úr is használt: aki eladta, az egy egészen más kategória, és amikor eladásról beszélek, akkor azt is szeretném felemlíteni, hogy bizony, 1995-ben versenyfutás volt az önkormányzatok és az akkori privatizációs miniszter között, hogy ki tudja előbb és gyorsabban eladni a részvényeit. Tehát egy pillanatig sem fordult meg az önkormányzatok fejében az, hogy ezzel a vagyonnal mint megtartandó vagyonnal számoljanak és gazdálkodni akarjanak.
Pozitív dolognak tartom - azzal együtt, amit Tóth Imre képviselő úr elmondott -, hogy bizony, a természetbeni munkavégzés körül aggályok vannak. Én azt hiszem, még a konkrét vagyonátadások körül is, a régebbieknél komoly bizonylati hiányosságok voltak, de azt hiszem, ezt a lehetőséget megteremtve még egy pozitívuma van ennek a törvényjavaslatnak. Pozitívumnak tartom azt is, hogy továbbviszi az 1993-as, tehát az első, e tárgyban született törvénynek a juttatás mértékére vonatkozó számait, hogy 1995-ben már 60 százalék jár annak az önkormányzatnak, amely ilyen vagyonátadást tett.
(11.40)
Megfontolandónak tartom azt, amit a kisebbségi véleményekben is beszéltek a készpénz- és államkötvényarányról, esetleg az általános vitában még többet beszélve és egyeztetve, de figyelemmel arra, hogy ez 2002-es ügy, és lehetőség szerint még ebben az évben le kellene zárni, így a költségvetés szempontjából vannak bennem félelmek és aggályok, hogy az elfogadást követően már elég rövid idő áll rendelkezésre, tehát ez a 11 milliárdnyi forrás véleményem szerint az ÁPV Rt.-ben nem valószínű, hogy rendelkezésre áll. Azt hiszem, itt esetleg arról kellene vitatkoznunk, hogy milyen arányban lehet ezt megvalósítani.
Talán még egy formai dolog van, hogy meg kellene fontolni, mivel a költségvetés most az asztalunkon van, és a 2002-es költségvetést is módosítjuk, hogy lehet, hogy az utolsó paragrafust át kellene emelnünk, amely felhatalmazza a pénzügyminiszter urat arra, hogy kötvények kibocsátásáról rendelkezzen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Én elfogadásra ajánlom önöknek a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
