GUSZTOS PÉTER

Full text search

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csak bízni tudok benne, hogy ellenzéki képviselőtársaim nem valamilyen illegális szert fogyasztottak, és azért viselkednek ilyen furcsán az Országgyűlésben. (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Cinikus vagy! - Szégyelld magad! - Megvádolt!) Szeretném őket emlékeztetni, hogy az előző állításokat dr. Csorba József, a Magyar Narkológiai Társaság elnöke és dr. Gerevics József, a Drogambulanciák Szakmai Szövetsége Tanácsának elnöke jegyezte (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyalázatos, amiről beszélsz!), két olyan szakember, akik a magyar drogszakpolitikának a két legismertebb szakembere. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból. - Az elnök csenget.) Minden bizonnyal jóval nagyobb szakértelemmel rendelkeznek ebben a tárgykörben, mint ellenzéki képviselőtársaim, akik közül egyetlenegyet sem láttam itt a Btk. módosítása vitájának idején, amikor erről a fontos szakmai kérdésről vitatkoztunk.
Egyébként pedig a '93-as, MDF-es igazságügy-miniszter a mostaninál némiképp engedékenyebb, elterelést lehetővé tevő Btk.-módosítást terjesztett be a Ház elé, amelyet az akkori, MDF-es többségű Ház elfogadott. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Szégyelld magad!)
Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť