HARRACH PÉTER

Full text search

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy kétperces hozzászólás erejéig szeretnék foglalkozni az egyházi szociális intézmények helyzetével.
Az egyházfinanszírozásról szóló '97. évi, ha jól emlékszem, CXXIV. törvény, illetve a vallásszabadságról szóló '90. évi IV. törvény biztosítja az állami intézményekkel azonos finanszírozási és alapítási feltételeket. Úgy érzem, hogy a módosításban ez a jog sérült - természetesen nemcsak én érzem így, hanem az érintettek is. (Folyamatos zaj.)
A szociális alapellátási intézmények alapításának alanyi joga is sérült, de az előbb egy felszólalásban hallottunk a kiegészítő támogatásról, és annak emeléséről. Hadd mondjam el azt, hogy a béremeléseket ezeknél az intézményeknél részben a normatíva, részben pedig a kiegészítő támogatás kell hogy fedezze. Sajnos, ez nem történik meg, hiszen az önkormányzati intézményeknél az szja helyben maradó része, illetve az iparűzési adó hivatott a különbség fedezésére, illetve az az alap, amit létre fognak hozni.
Az egyházi intézményeknél az a növekedés, ami a kiegészítő támogatást érinti, nem fedezi ezeket a különbségeket, tehát az az elv sérül, ami szerint az állami intézményekéhez hasonló finanszírozási feltételeket kell biztosítani az egyházi intézményeknek.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť