DR. MEDGYESSY PÉTER

Full text search

DR. MEDGYESSY PÉTER
DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök-jelölt: Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy formabontó módon, mielőtt a köztársasági elnök úrnak megköszönném a szavait, szeretnék gratulálni a parlament új elnökének. Szeretnék gratulálni abból az alkalomból, hogy ilyen nagy arányban választották meg, ilyen nagy bizalmat kapott. Hadd mondjam el azt is, igen nagy dolognak tartom azt, hogy talán a magyar történelemben először nő tölti be ezt a tisztséget. (Taps.)
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Köszönöm önnek a megtisztelő felkérést és választóimnak a bizalmat. Megfogadom, hogy nemcsak azok miniszterelnöke leszek, akik rám szavaztak. 10 millió magyar állampolgár miniszterelnökeként fogok dolgozni, aki 15 millió magyar iránt érez felelősséget. (Taps.) Számomra e tisztség nem a szereplés, hanem a roppant felelősség pódiuma lesz. Nem erőből akarok politizálni, hanem megértően és következetesen. Nem tetszetős rögtönzésekre törekszem, nem szónoki fordulatokra a cselekvés helyett, hanem kitartó, elmélyült, igényes munkára. Értékpárti, szegénységpárti, becsületpárti vagyok. (Derültség a Fidesz soraiban.) Szorgalom- és értelmiségpárti. Magyarpárti. Csöndesen, szorgosan és a teljesítményekben. Nem babérokra pályázom. Nem a fél, hanem az egész ország érdeke vezérel.
Azért vállaltam e megbízatást, hogy megnyugvást teremtsek végre ebben az országban, békét minden becsületes embernek, hogy a fortély, az ügyeskedés ne érjen többet a tudásnál, a tisztességnél, a türelemnél, a munkánál és a szellemi erőnél, az erkölcsnél. Tiszta, nyugodt, kiszámítható Magyarországot szeretnék. Tiszta, barátságos szomszédi viszonyokat, melyben nemzeti érdekeink éppúgy érvényesülnek, mint erős nemzeti karakterünk. Maradéktalanul, méltósággal, másokat sohasem sértve. De nem tagadtam soha, hogy a szomszédságban a legfontosabbak nekem, nekem is és úgy gondolom, nekünk is a véreink. Ez természetes. Értékrendemből a világ közeli és távoli magyarjainak csak előnyük lehet, hátrányuk soha.
Nem azt akarom, hogy a következő négy év rólam szóljon. Szóljon tízmillió magyar emberről, tízmillió fontos emberről! (Taps.) Nem hiú ábránd, hogy a magyar politikai életben megjelenhet a tárgyilagosság és a lovagiasság. Szeretném, ha Európában is erről lennénk híresek. Európaiságunk magyar legyen és becsületes, megbízható, pontos, barátságos, a világ, Európa és mindenekelőtt a magyarság érdekeiről soha meg nem feledkező!
Köszönöm, elnök úr, a megtisztelő felkérést. Köszönöm a figyelmüket, tisztelt Ház, és bár úgy gondolom, a következő napokban, amikor az új kormány programját bemutatom, alkalmam lesz arra, hogy szóljak a mai kormányról, a mai kormány teljesítményéről, engedjék meg, hogy azt megelőlegezve egy mondattal annyit mondjak, hogy köszönjük azt a munkát, amit a mostani kormány, a távozó kormány végzett.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps. - Dr. Medgyessy Péter lelép a szónoki emelvényről, kezet fog Orbán Viktorral és Mádl Ferenccel, majd elfoglalja a helyét a képviselői padsorokban. - Nagy taps az MSZP soraiban. - Dr. Medgyessy Péter képviselői helyén feláll.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť