DR. ÁDER JÁNOS

Full text search

DR. ÁDER JÁNOS
DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Igazságügy-miniszter Úr! Azt gondolom, hogy ez a szám, amit ön mondott, nem teljesen pontosan fedi a valóságot, mert lehet, hogy a százalékos növekedés, a számszerű kimutatás megfelel annak, amit ön mondott, csak hozzá kellene tenni ehhez azt, hogy ennek a növekménynek a nagy része az igazságszolgáltatási reform megvalósítását szolgálja.
Emlékezzünk vissza az igazságszolgáltatási reformcsomag kapcsán lefolytatott vitára, ami itt a Házban folyt, ahol nem egy, nem két felszólalás ellenzéki oldalról világosan bemutatta azt, hogy az igazságszolgáltatási reform mindanélkül, amit akkor javasoltunk - tehát például a fogalmazók, a titkárok fizetésének rendezése nélkül, a kisegítő személyzet státuszának és bővítésének rendezése nélkül, a technikai fejlesztés rendezése nélkül -, bizony féloldalas lesz. Azt mondtuk, nem az fogja igazából, elsősorban az igazságügyi munka hatékonyságát javítani mind a bíróságokon, mind az ügyészségeken, hogy új táblákat vezetünk be, egy új fellebbezési fórumrendszert valósítunk meg, hanem ha ezeket a feltételeket biztosítjuk.
Ezekhez - amikor a bértáblákról beszéltünk, világosan kiderült, számszerűen lehetett bizonyítani - nincsenek meg a szükséges források. Ezeket a forrásokat az 1998-as költségvetés sem teremtette meg. Most is csak erre utaltam, amikor a beszédben azt mondtam, a Fidesz azt javasolta - erre a felszólalásra és ezekre a vitákra gondoltam, amelyek az igazságszolgáltatási reform kapcsán itt, a parlament plenáris ülésén hangzottak el -, hogy a bíróságok működési feltételeit, illetőleg tágabban: az igazságszolgáltatás működési feltételeit javítsuk.
Csak szeretném az ön emlékezetébe idézni az alkotmányügyi bizottság ezzel kapcsolatos üléseit, ahol maga a legfőbb ügyész úr, a Legfelsőbb Bíróság képviselői is lényegében egyetértettek azokkal az aggodalmakkal és azokkal a javaslatokkal, amelyeket ellenzéki képviselők megfogalmaztak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť