KARAKAS JÁNOS

Full text search

KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Folytatnám Házas úr okfejtését. A mezőgazdasági bizottság tegnap tárgyalta a törvényhez benyújtott módosító indítványokat, és konszenzusos döntés született arról, hogy erre az új hatósági intézményre igenis nagyon nagy szükség van. Viszont abban is egyetértettünk, hogy a több lábon állás elvét figyelembe véve valahol ezt a szervezetet folyamatosan működtetni kellene, folyamatosan pénzt kellene szerezni. Igazából a hatásvizsgálatok számunkra nem mutatták egyértelműen, hogy az állatvédelmi bírságból befolyó összegekből ezt meg lehet valósítani. Tehát amikor a bizottságunk és személy szerint magam is úgy döntöttem, hogy támogatom ezt a módosító indítványt és az egész törvényt, illetve nevemet is adom hozzá, akkor úgy gondoltam, hogy e gondolatok jegyében fogom ezt megtenni.
A másik, amit Kertész úr említett, és Házas úr is reagált rá, a háziasított állatok kóbor egyedeinek felhasználása kísérletben. Azok, akik mindenáron igyekeznek védeni az állatok érdekeit, jóhiszeműen járnak el, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy bizonyos esetekben viszont az ember oldaláról kellene megvizsgálni ezeket a dolgokat.
(11.20)
Orvos feleségemmel is konzultálva, ő elmondta, hogy vannak olyan állatkísérletek, amelyekről úgy érzi, hogy fölöslegesek, nincs rájuk szükség. Ilyen, amikor bemutatják, ha elvágják egy békának mondjuk a gerincét, az izma még mozog; vagy hogy ha egy macskának sok káliumot adnak, az belepusztul. Ezt lehet demonstrálni, azonban ez nem viszi előre az orvostanhallgatók tudását. De az, hogy az orvostanhallgatók egy állaton és nem egy beteg emberen kísérleteznek, úgy érzem, igenis a mi érdekeinket is szolgálja. Az a része viszont, hogy ez kóbor vagy tenyésztett állattal történjen, már anyagi kérdés is, és én úgy érzem, hogy ma nem állunk olyan helyzetben, hogy megengedhetjük magunknak, hogy külön erre a célra tenyésztett állatokkal tudnánk ezt megoldani. Éppen ezért én magam is kérem a tisztelt Házat, hogy döntésénél vegye figyelembe ezeket a pontokat.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť