DR. HOMOKI JÁNOS

Full text search

DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány az évek óta tartó restrikciós, megszorító intézkedéseket hozó gazdaságpolitikája után a nyugdíjasok millióit az éhen halás szélére juttatta. A választások előtt négy hónappal - nyilvánvalóan kampányfogásként - nagyvonalú, jól hangzó, de semmit nem érő intézkedéseket harangozott be.
A 65 évesnél idősebbek utazási kedvezményeiről szóló rögtönzött miniszterelnöki bejelentés sántít. Máris kiderült, hogy a 65 éven felüliek mégsem repülhetnek teljesen ingyen, korlátozás nélkül a Malév járatain; utazás csak főszezonon kívül kedvezményezett, és az sem igaz, hogy az ingyenesség semmiféle többletköltséget nem okoz. Ezt úgy hívják: nesze semmi, fogd meg jól! A BKV-nak, a MÁV-nak és a Volánnak is a fejlesztési vagy szinten tartási költségeiből kell elvonnia a bevételkiesés fedezetét vagy a bevételkiesést a jegyárak tervezettnél magasabb emelésével teremthetik elő - az állampolgárok kárára.
A miniszterelnöki ad hoc szociálpolitika forrásait a költségvetésnek kell állnia. A minimálnyugdíj közelében tengődő 3 millió nyugdíjas jobban örült volna, ha a kormány 3 évvel ezelőtt emberi élethez méltó megélhetést biztosított volna a számukra. Ma a nyugdíjas dilemmája az, hogy egyen-e vagy fűtsön, mivel a lakásrezsi költségeit, a villany- és gázszámláit nem tudja kifizetni; attól retteg, hogy a nyugdíjából meg tud-e élni a következő nyugdíjig. A tehetősebb nyugdíjas, aki meg tudja fizetni a repülőtéri illetéket és a jegy árának bizonyos százalékát, legfeljebb azzal fog jól járni, hogy legalább kétszer eszik, amiért persze fizet is.
A repülővel történő utazás során a Malév-járati rendszer működése miatt minimálisan 36 órát kell külföldön tartózkodnia, amennyiben megfelelő valutafedezettel rendelkezik. Ez év január 1-jétől újból emelték a villany-, a gáz-, a melegvíz-, a távbeszélő-, a víz- és a csatornaszolgáltatás díját. Drágult a kenyér - már 130 forint -, a péksütemény, a tejtermékek és a gyógyszer ára is. Az üzemanyag áráról nem is beszélek, melynek további áremelést kiváltó, begyűrűző hatása csak most fog jelentkezni.
Elszomorító, hogy a miniszterelnök és a kormány ezt a megfáradt, sokat dolgozott és szenvedett réteget akarja bevonni a választási kampányba, ahelyett, hogy a megélhetési és a lakhatási költségeit, vagy a gyógyszer árát csökkentené tisztességes árpolitikával. Közben a kormány maga asszisztált ahhoz, hogy a külföldi tulajdonos energiaszolgáltatók negyedévenként emelik az áraikat, biztosítva maguknak az állam által garantált 8 százalékos hasznot. Közben a villanymérő óránál megjelenő áram 4,9 forint/kilowattórába kerül a szolgáltatónak, a fogyasztó pedig ezért 15,3 forint/kilowatt, azaz háromszoros árat fizet.
Kérdezem államtitkár úrtól: a nyugdíjasokat érintő hangulatjavító intézkedéseket miért nem 3 évvel ezelőtt hozták meg? A nyugdíjasok megélhetési költségeit mikor szándékozik javítani a kormány? Várom államtitkár úr válaszát. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť