DR. BOROSS PÉTER

Full text search

DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Folyik a vita, peregnek a mondatok, elhangzott már minden képes és képtelen állítás a tárgykörben, amit én a Magyar Demokrata Fórum nevében szóvá kívántam tenni: nevezetesen a közbiztonság kérdésében.
Mindenekelőtt tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a Magyar Demokrata Fórum politikai vitanapot kíván kezdeményezni a közbiztonság kérdéseiről, azon egyszerű oknál fogva, hogy végre egyszer érdemi vita bontakozzon ki, és a Házszabállyal élve, esetenként visszaélve ne teremtődjön olyan helyzet, mint ma. Mert itt több ellenzéki frakció kívánt szólni a közbiztonság kérdéséről, amire korlátozott időben válasz születhetett volna a kormány részéről. Ezzel szemben - vagy feltehetően ezt tudván - a kormányfő itt elmondott huszon-egynéhány percben valamilyen beszédet, amire korlátozott időben a frakciók válaszolhattak, majd a válasz jogát természetesen a kormány tagjai, illetve a miniszterelnök megkapták.
Nos, itt most számtalan mindenről esett szó. Ennek egy elemét szeretném kiemelni: a közbiztonsággal összefüggő kérdés minősítését - ez az örökös visszahivatkozás. Csak annyi megjegyzéssel, hogy gyenge dolog ez! Én úgy hiszem, egy önmagára adó politikus spórolna közel négyévi kormányzás után olyan visszahivatkozásokkal, amelyek már nem igazolnak semmit.
Hogy a rendőrség elbizonytalanodott, az köztudomású, és ennek egyik okozója az ellenzék lenne - úgy hiszem, hogy ez a feltételezés enyhén szólva nem állja meg a helyét. Volt egy nagyon ügyetlen rendőri akció, rossz helyen és rosszul időzítve, rossz eszközökkel végrehajtott; tulajdonképpen az utóbbi időben már nem nagyon esett róla szó. Kár ezt ismét feleleveníteni, hisz azóta sokkal súlyosabb események terhelik a közéletünket.
A kormány részéről valóban észrevehető volt közbiztonsági ügyben egy olyan miniszterelnöki törekvés, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kapjon különböző funkciókat. Így merült fel a Központi Bűnüldözési Igazgatóság áthelyezése, ha jól értem, norvég példa alapján. Nagy a világ, számtalan ország van, ezek remek illusztrációk, mindig lehet valamely országból - Dél-Amerikában is sok ország van - valamilyen példát hozni és azzal illusztrálni egy kedvezőbbnek vélt vagy javasolt helyzetet.
Tisztelt Ház! Ez egy nevetséges kezdeményezés volt, de elég volt ahhoz, hogy megbontsa a rendőrség magabiztosságát. Elég volt arra, hogy a rendőrségen belül spekulációk szülessenek. Nagyon hiszem azt, hogy azért, hogy mindezt sikerült megakadályozni, talán az is megakadályoztatott, hogy bizony, a nemzetbiztonsági szervezetekhez hasonló állapotok ne alakuljanak ki legalább a rendőrség körében. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van!)
A határátlépés egy nagyon fontos kérdés, teljes mértékben egyetértek vele. Ezt nem szeretem mondani, mert személyes vonatkozású - a belügyminiszter úr jól tudja -, még én rendeltem el bizonyos belépési feltételek szigorítását, amiről időnként ma is számot ad a televízió, hány személyt utasítottak vissza a belépési feltételek hiánya miatt. Lehet, hogy az alkalmazásban vannak bizonyos hibák, hisz a határőrség is azt mondta, hogy neki is minimum 10 milliárd kellene, hogy egyáltalán helyrejöjjön, és tételezzük fel, hogy ez tényleg így van.
De amikor közbiztonságról beszélünk, nagyon kérem még egyszer és ismételten: a vízumüggyel bánjunk okosabban, bölcsebben, megfontoltabban; ne dobjuk be ezt a szót a köztudatba, a jószomszédi viszony ápolói különösen ne tegyék ezt! Valaminek a vége lehet majd hat év múlva, ha a schengeni kötelezettség előáll, vagy öt év múlva, de e pillanatban csak akkor kerülhet sor ilyen megfontolásokra, ha a határon túli magyarok különleges közjogi státusa megteremtődik ebben az országban.
Tekintettel arra, hogy lejárt az idő, köszönöm, hogy nem csöngetett, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
(16.40)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť