BOROS LÁSZLÓ

Full text search

BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslatot alaposan áttanulmányoztam, és szakemberekkel is konzultálva, bátran kijelenthetem, hogy a törvényjavaslat szakmailag megalapozott, a helyzet alapos ismeretén alapuló, a belőle fakadó problémák megoldására törekvő javaslat.
Korábbi felszólalásokkal ellentétben én fontosnak tartom, hogy az elején tisztázzuk a fogalmakat, egyértelműsítsük a szolgáltató és a fogyasztó egymáshoz való viszonyát. Többször elhangzott, miszerint a távhőszolgáltatás résztvevőit védeni kell, különös tekintettel a fogyasztóvédelemre. Ezzel alapvetően egyetértek, de ne felejtsük el, az érdekek valahol összefüggnek, ugyanakkor a piacgazdaságban mindent a fogyasztónak kell megfizetnie.
A 21. § kötelezi az ingatlantulajdonost az érdekében végzett munkák tűrésére. Nem igazán értem, miért nem kártalanítás nélkül köteles erre.
Jelentős lépésnek tartom a 43. § tervezett intézkedéseit, a mérésen alapuló elszámolás érdekében. Itt azonban engedjenek meg két megjegyzést.
Az egyik Csapody Miklós képviselőtársam felszólalásával kapcsolatos, idézem: "Egy törvény általában arra szolgál, hogy valamit elérjünk általa és nem arra, hogy kifejezzük azon hő óhajunkat, hogy három esztendő múlva szeretné a törvényalkotó megszüntetni az átalánydíjas működtetést."
Szeretném képviselőtársam emlékezetébe idézni az előző kormány 124/1991., X. hó 15-én kelt kormányrendeletét, amely 7. §-ának (2) bekezdésében 1992. október 1-jei határnappal előírta a hőközpontok mérésének megvalósítását, ám a végrehajtása a mai napig is hibádzik.
A másik észrevételem szűkebb pátriámmal, Sopronnal kapcsolatos. A városban 6500 lakás távfűtött, ezeket több mint 150 hőfogadó szolgálja ki. Ezekben a mérésre való átállás költségei mai áron számolva mintegy 25 millió forintot tesznek ki, amelynek viselésére a törvény a szolgáltatót kötelezi. Huncut legyek, ha ez a költség lassacskán az áron keresztül nem hárul át a fogyasztóra. Egyébként is ez a fajta mérés csak részmegoldás.
Az igazi probléma ugyanis a felesleges energiafogyasztás kútfeje, a lakások szigetelésének elégtelenségében és az egycsöves fűtési rendszerben leledzik. Mondhatnánk erre, akkor ezt a két körülményt kell megváltoztatni. Igaz, de nem elég azt tudni, hogy hogyan, hanem azt is, hogy miből. Mert erre sem a szolgáltatónak, sem a lakóknak nincs és nem is lesz pénzük. Megvizsgálandó, kettőjükön kívül az államnak és az önkormányzatoknak fűződik-e érdekük a megoldáshoz - szerintem igen -, ki kellene dolgozni egy olyan konstrukciót, amelyben mind a négy fél valamilyen részt vállalna.
Ha ebben a kérdésben nem tudunk valamit elérni, akkor a fokozott fogyasztóvédelem csak részben valósítható meg, hiszen az anyagi kiszolgáltatottság tartósan megmarad. Apropó, anyagi kiszolgáltatottság: az árképzés és ármegállapítás ügye sincs egészen rendben. Mert az kiderül ugyan, az erőművek szolgáltatási árai között van különbség, mondván, település és település között lehet eltérés. Ami már nehezebben érthető, hogy például nálunk, Sopronban az ÉDÁSZ tulajdonában levő hőerőmű IKIM által megállapított hatósági ára jelentősen meghaladja a Sotáv hőközpont díjtételét. Pedig az utóbbi egy lakótelep meg nem építése miatt csak 50 százalékos kapacitással üzemel.
Tisztelt Ház! Az elfogadható, sőt dicséretes dolog, hogy a törvény lehetővé kívánja tenni a lakásonkénti díjfizetés esetére az előzetes megállapodás szerinti felosztást, amelyet a szolgáltató végez el. Itt a tulajdonos közösségnek kell megállapodni a felosztás elveiben, ami sokféle lehet, például légköbméter szerint, szobaszám alapján, bent élők számától függően s a többi. A végrehajtási utasításban kellene szabályozni, hogy a szolgáltató felé csak százalékos felosztás jelenhessék meg, mert ez kezelhető, számítógépes rendszerrel feldolgozható. Egyébként a hőközpontokban, hőfogadókban mért melegmennyiség utáni számlázhatósággal azt biztosan elérjük, hogy a szolgáltatót ösztönözzük az erőművek és a hőfogadók közötti vezetékek elavult, korszerűtlen szigeteléseinek mielőbbi cseréjére. Sok lakótelepen mindenki számára ismert, hol húzódik a fűtési csatorna, mert ott mindig száraz az aszfalt, és örökké zöldell a fű.
(21.40)
Eddig ennek a hőveszteségnek a költségeit is át lehetett hárítani a fogyasztóra.
Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül javaslom, hogy a számos jobbító javaslatot, amely vélhetően szakmai ismereteken alapul, fogadjuk el. Sajnos a választási kampány jegyében elhangzott elég sok populista javaslat, ezekkel nem lehet mit kezdeni. A törvényjavaslat mielőbbi elfogadását az általam elmondottak figyelembevétel támogatom.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť