HORN GYULA

Full text search

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm szépen, hogy gyöngyszemet talál nálam. (Derültség.) Hadd jegyezzem meg a következőt: valóban egy sajtótájékoztatón elhangzott, hogy vannak ennek vadhajtásai; mint ahogy minden új rendszer bevezetése is a gyakorlatban bizonyítható. A lényeg az, hogy a kormány kész volt a korrekcióra. Kész volt a korrekciók egész olyan sorozatára, amely a pénzügyi és a földművelésügyi tárca részéről, illetve az érintettek körében lezajlott.
(14.00)
Bizonyára ön is ismeri a kormány február 27-i döntése alapján azt a levelet, amit megküldtünk a kiskőrösieknek. Azt, hogy bizonyos részei a törvénynek rosszul voltak fogalmazva, az egészet nem kellően magyaráztuk meg, magyarázták meg az illetékes hatóságok. S a harmadik: igen, több, hosszabb átmeneti időt kellett volna erre biztosítani. Mindezt figyelembe vettük a módosításoknál. Tehát nem arról van szó, hogy a kormány ragaszkodik ahhoz, ami nem bizonyul helyesnek.
Egyébként én utánanéztem, hogy hogy is állt akkor a tisztelt ellenzék ehhez a törvényjavaslathoz: a részletes vitában egyetlen felszólalás hangzott el, a Kisgazdapárt képviselője részéről. A szavazásban önök nem vettek részt, mert ha jól tudom, épp akkor vonultak ki - már nem tudom, miért - a Házból. De kétségkívül tény, ha ezekre fölhívja a figyelmet az ellenzék, nagyon szívesen meghallgatjuk a jövőben is. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť