DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Egyetértek Hack Péterrel abban, hogy ez a vita úgy eszkalálódott, hogy teljesen fölöslegessé vált a második kör, hiszen Pető Iván ügyrendi javaslata előbb hangzott el, az elnök úr arra kérte meg a frakcióvezető urat, hogy foglalja össze vagy ismételje meg a javaslatát. Értelemszerűen ahhoz a javaslathoz már újabb ügyrendi hozzászólásokat nem engedélyezhetett volna az elnök úr, hisz az a vita lezárult, legfeljebb egy feladat lett volna a Házszabály értelmében, hogy vita nélkül szavazzunk erről az ügyrendi javaslatról.
Az egy másik kérdés, hogy Hack Péter javaslatát viszont elmulasztotta elnök úr feltenni szavazásra, illetve elfeledkezett arról, hogy Hack Péter javaslatáról kellett volna - vagy lehetett volna - az ügyrendi vitát folytatni, ez viszont elmaradt.
Úgy ítélem, hogy elnök úr kezéből a Ház ülésének vezetése teljesen kicsúszott. A szavazás után azonnal kérjünk szünetet, és a rendkívüli házbizottsági ülés összehívását indítványozzuk azért, hogy az elnök úr - hogy is mondjam - pihenését közben biztosítsuk, míg megítéljük azt a lehetőséget, hogy hogyan folytatódjék tovább az ülésvezetés. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť